Terrorizmus a gyanú a Parlament felrobbantásával fenyegető férfi ellen

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki áprilisban felhívta a Borsod megyei katasztrófavédőket, mondván, bomba fog robbanni a Parlamentnél.
Vágólapra másolva!

Befejezte az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Területi Főosztályának Észak-magyarországi Régiója Cs. József hejőszalontai férfival szemben, terrorcselekmény megalapozott gyanúja miatt. Az NNI továbbküldte az ügy iratait az megyei ügyészségnek vádemelési javaslattal.

A gyanúsított az NNI közleménye szerint 2012. április 04-én telefonon hívta fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Központi Ügyeletét, és magát külföldinek kiadva bejelentést tett, miszerint a Parlament épületében bombát helyezett el. Azt is mondta, hogy ha a börtönben lévő társait nem helyezik szabadlábra, akkor a Parlament épületében 3 darab távirányítású bomba fog robbanni.

A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.