Súlyosbították a V. László elleni gyanút

Vágólapra másolva!
Dupla akkora büntetést kaphat a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek tulajdonosa, miután az ügyészség bűnszervezetben elkövetett vesztegetésre módosította a vele szemben felmerült gyanút.
Vágólapra másolva!

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg a rendőri korrupciós ügyben korábban elfogott és letartóztatott V. Lászlót - értesült a Hvg.hu. Ez az eddigi gyanúsítás súlyosbítását jelenti és akár a lehetséges büntetési tétel megduplázódását is maga után vonhatja.

V. László ügyvédje, Kálnási Ágnes a Hvg.hu-nak elmondta, az ügyészek kiegészítették az eddigi gyanúsítást, lényegében a tényálláson nem változtattak, az maradt a két rendbeli vesztegetés, a módosítás a feltételezett elkövetés módjára vonatkozik. V. László vallomást tett, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el - mondta az ügyvéd.

A lap úgy tudja, a gyanúsítást a Központi Nyomozó Főügyészség lehallgatási anyagokra, tanúvallomásokra és egyéb bizonyítékokra hivatkozva egészítette ki. A bűnszervezetben való elkövetés azt jelentheti, hogy az esetleges büntetési tétel jelentősen megnő az ügyben.

Az [origo] kereste V. László ügyvédjét, valamint a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét is, de egyiküket sem sikerült elérni.

V. Lászlót, a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek tulajdonosát és társát, V. Istvánt négy rendőri vezetővel együtt június elején vették őrizetbe. V. László bizalmi embere, V. István a gyanú szerint havi rendszerességel többszázezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek, hogy V. László szórakozóhelyei zavartalanul, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurensnek számító szórakozóhelyeken razziákat tartsanak, emellett V. László információkat is kapott a rendőröktől az ellene irányuló eljárásokról. A gyanú szerint a pénzt V. István adta a rendőröknek, de neki V. László biztosította az összegeket, aki tudott arról, hogy mire megy a pénz.