Újabb kormánybiztost mentett fel Orbán

Vágólapra másolva!
Levélben kérte felmentését Gál András Levente kormánybiztos Orbán Viktor miniszterelnöktől. Orbán hétfőn elfogadta a lemondását.
Vágólapra másolva!

Levélben kérte felmentését Orbán Viktor miniszterelnöktől Gál András Levente, a Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásának Összehangolásáért Felelős Kormánybiztos. A kérést azzal indokolta, hogy már alig maradt feladata.

"Az általa ellátott feladatok szeptember 1-jéig várhatóan olyan előrehaladást érnek el, melyek már nem indokolják a továbbiakban ennek a kormánybiztosi tisztségnek a fenntartását" - írta Orbánnak a Miniszterelnökség közleménye szerint. A felmentését is szeptember elsejétől kérte.

Gál András Levente szerint a feladatok és a hatáskörök a rendes ügymenetben is elláthatók lesznek. Orbán hétfőn elfogadta a lemondást.

Pénteken már felmentett három kormánybiztost Orbán Viktor. Az elszámoltatásért felelős Budai Gyula, az Operaházat vezető Ókovács Szilveszter és az új múzeumi negyedért felelős Baán László csak augusztus végéig dolgozik a tisztségben. A Miniszterelnökségen zajló átszervezésről itt olvashat részleteket.