Megvan a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatója

Vágólapra másolva!
Egy évre megbízott igazgatóvá nevezték ki a Batthyányi Kázmér Gimnázium első igazgatóhelyettesét. Az iskola ügye még áprilisban vált ismertté, amikor a tanárok és a szülők is tiltakoztak a vezetőségcsere ellen.
Vágólapra másolva!

Kissné Hegedűs Éva első igazgatóhelyettes vezetheti megbízott igazgatóként egy évig a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumot, miután a posztra korábban kiírt, megismételt pályázat is eredménytelenül zárult - tájékoztatta az egyik pályázó, az intézmény tavasszal leváltott vezetője, Czita Zoltán kedden. A gimnázium ügye áprilisban vált országosan ismertté, amikor tanárok, szülők tiltakoztak az ottani vezetőcsere ellen. Akkor egy formai okok miatt érvénytelenített pályáztatást követően Mede Norbertet bízta meg az intézményvezetői feladatokkal a fenntartó, leváltva Czita Zoltánt.

Az újra kiírt pályázatra hárman jelentkeztek, közöttük a volt vezető, Czita Zoltán, illetve az őt váltó Mede Norbert, akinek július 31-én jár le a megbízatása. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azért nyilvánította sikertelennek július 20-án a pályázatot, mert a három jelentkező egyike visszalépett, a másik kettő (Czita és Mede) pedig nem rendelkezik az előírt közoktatás-vezetői szakvizsgával; az MTI információi szerint a kétéves képzés felénél tartanak.

A hatályos szabályok alapján a pályázati eljárást újra le kell folytatni, annak eredményes befejezéséig, de legfeljebb egy évig a szervezeti és működési szabályzatban (szmsz) meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell elláttatni a vezetői feladatokat - tudatta korábban az Emmi.

Czita Zoltán azt mondta, hogy az szmsz alapján várható volt az első igazgatóhelyettes, a matematika-informatika-fizika szakos Kissné Hegedűs Éva megbízása, bár furcsának tartja, hogy erről szinte az utolsó pillanatban, hétfőn értesítették az érintettet (aki szerdán váltja az igazgatói poszton Mede Norbertet). Kissné hat éve igazgatóhelyettes, 1999 óta dolgozik a szigetszentmiklósi gimnáziumban - tette hozzá az egykori vezető. A gimnáziumnak két igazgatóhelyettese van.