Tagadja az olajügyek főszereplőjével való kapcsolatát V. László

Vágólapra másolva!
Ügyvédjén keresztül adott ki közleményt a rendőri korrupciós ügy miatt előzetesben ülő V. László arról, hogy nincs köze a hétvégén őrizetbe vett Portik Tamáshoz. A kilencvenes évek olajügyeiben a gyanú szerint főszerepet játszó Portiknak lapértesülések szerint ugyanazok a rendőrök súgtak, akik eddig V. László szórakozóhelyeit védték, V. szerint azonban semmi közük nincsen egymáshoz.
Vágólapra másolva!

Tagadja a hétvégén letartóztatott Portik Tamással való kapcsolatát V. László, aki rendőri vezetők megvesztegetésének gyanújával ül előzetes letartóztatásban. A szórakozóhelyeket tulajdonló üzletember, aki a gyanú szerint megkent rendőrök segítségével vált a budapesti éjszakai élet meghatározó alakjává, ügyvédjén keresztül adott ki közleményt erről.

V. László meghatalmazott védőügyvédje szerint ügyfele kijelenti, hogy "sem Portik Tamás üzleti tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez semmi köze nincs". Portik az 1990-es évek olajszőkítési ügyeiben központi szerepet játszó Energol Rt. egyik igazgatója volt: a férfi egy időben a körözött magyarok listájának legelején szerepelt, és többek között az 1998-as Aranykéz utcai robbantás miatt is gyanúba keveredett (az ő letartóztatásáról itt talál részleteket).

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy a gyanú szerint V. Lászlónak védelmet nyújtó főrendőrök az üzletemberen keresztül Portik Tamásnak is belső rendőrségi információkat szivárogtattak. A lap szerint a rendőrség eddig azért nem mert hozzányúlni Portikhoz, mert minden bűnügyi információ eljutott hozzá, mielőtt a hatóságok léptek volna. Miután azonban V. Lászlót és a gyanú szerint vele kapcsolatban álló rendőröket letartóztatták, Portik is a rendőrség hálójába került (erről itt olvashat bővebben).

Keddi közleményében V. László tagadta ezt a kapcsolatot, és megismételte: az ellene folyamatban lévő vesztegetési bűncselekmény elkövetését is a kezdetektől fogva a leghatározottabban tagadja. Egyben felhívta a nyilvánosság valamennyi szereplőjét, hogy amennyiben az ügyről szóló beszámolókban kiírják a teljes vezetéknevét, úgy jogi eszközökkel fog fellépni a személyiségi jogait megsértőkkel szemben.