Vaddisznó okozott halálos balesetet Somogyban

Vágólapra másolva!
Vaddisznóval ütközött, majd árokba fordult egy autós Somogy megyében. A sofőr a balesetben életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Halálos balesetet okozott egy főúton kószáló vaddisznó Somogy megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Az állatot az úton haladó autó ütötte el, amely az ütközés után az út menti árokba fordult.

A kocsi vezetője a balesetben életét vesztette. Az ütközésben más nem sérült meg, mivel a sofőr egyedül utazott a járműben - mondta az [origo]-nak Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség információi szerint az áldozat egy 51 éves budapesti férfi. A baleset a 61-es főúton, Kiskorpád és Kaposfő között történt - mondta a szóvivő.