We love Budapest! - riport a melegolimpiáról

Melegolimpia, Eurogames 2012, foci, vasas pálya, leszbikus, homokos, meleg, sport, foci, tenisz
Vágólapra másolva!
Magasról tesznek a homofób beszólásokra, jól akarják érezni magukat, és beleverni a köztudatba, hogy vannak meleg emberek - nagyjából így summázható, miért érkeztek Budapestre a melegolimpia résztvevői. A sportolókat hermetikusan elzárták a szervezők a külvilágtól, nem voltak nézők, a meccseket senki sem vette véresen komolyan, a tenisznél még bíró sem volt. Az [origo] helyszíni riportja az első, Kelet-Európában megrendezett melegolimpiáról.
Vágólapra másolva!

"Ne csináld már, kilátszik a bimbim!" - kiabálta a melegolimpia, hivatalos nevén Euro Games 2012 csütörtöki nyitónapján a magyar női fociválogatott egyik játékosa, miután csapattársa lelocsolta a mellkasát egy jókora adag ásványvízzel. A lányok hamarosan locsolócsatába kezdtek, nem törődve túl sokat azzal, hogy elázik a frizurájuk, bár egyikük nem igazán örült annak, hogy vizes meze kiadja szerinte dagadt alakját. Idén Budapesten - a kelet-európai országok közül elsőként Magyarországon - rendezik meg a 12. melegolimpiát, ami vasárnapig tart, több fővárosi helyszínen, szigorú rendőri és biztonsági intézkedések mellett.

A rendezvényre nem egyszerű bejutni: regisztrálni kell, majd a csomagátvizsgálás után egy nyakba akasztható kártya jelenti a belépést az egyes meccsekre. A rendőrség mindenhol fokozott erővel képviselteti magát, a melegolimpia ellen ugyanis többek között a Jobbik és a Vasas szurkolói csoportja is tiltakozott. Az ultrák honlapjukon provokatív rendezvénynek titulálták az eseményt, és beteg embereknek nevezték a homoszexuálisokat. Még Tarlós István is szolid nemtetszésének adott hangot korábban: mivel mentalitásával az esemény nem egyeztethető össze, ezért támogatni sem tudja.

Távol maradtak a homofóbok

Az esetleges atrocitásoktól tartva a szervezők úgy döntöttek, biztonságosabb, ha rendőrök védik a sportoló melegeket. Titokban arra számítottunk, hogy találkozunk majd a biztonsági ellenőrzésen megbukott, ezért a kerítésen kívül ragadt, rácsot rázó és melegeket szidalmazó homofóbokkal, de nem így lett, és egyébként is szinte már fájóan kevesen mentek ki a melegolimpiára. Nézőt nem is láttunk, az egész focitorna hangulata az NB2-es meccsekét idézte, a pálya szélén melegítő cserejátékosokkal, de napraforgómagot köpködő szurkolók nélkül.

"A sportról szól elsősorban a dolog, és arról, hogy megismerkedjünk új emberekkel, próbáljuk a köztudatba bevinni, hogy a homoszexualitás nem egy rossz, elítélendő dolog. Minél többet beszélnek róla az emberek, annál inkább fogják természetesnek venni, hogy vannak melegek" - foglalta össze az egyik szlovén teniszjátékos tudósítónknak, miről is szól valójában ez a pár nap.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a képre, és nézze meg a galériánkat!

Beckham-frizura

Az [origo] a rendezvény nyitónapján két helyszínen járt: a Fáy utcai Vasas-pályán futballmeccseket néztünk, a Népliget teniszpályáin véresen komolynak semmiképp sem nevezhető teniszmeccseket láttunk. A focit négy pályán játszották, férfi és női csapatok. A magyar lányok 5-1 verték ki a berlinieket, de a játék végén mégsem örültek felhőtlenül. "Szar volt a védekezésünk" - mondta az egyik, idén érettségizett, izzadt arcát a pólójába törlő lány az [origo]-nak. A lányok a 20 perces félidők alatt többször szaladtak ki a pálya szélére. Kérdésünkre, hogy miért szakítják meg a játékot, azt felelték: ki kell venni a fülbevalót és a fültágítót, mert balesetveszélyes. A magyar női csapat több tagján fedeztük fel David Beckham egyik korábbi korszakának jellegzetes frizuráját: a kihidrogénezett, majd zselével magasra állított hajú lányok buldózerként rohantak a pályán, finomkodásnak nem volt helye.

A meccs végén több játékosnak is az volt az első dolga, hogy rágyújtson egy cigarettára, ami azt az egyébként már negyedórával az érkezés után ránk törő érzést erősítette, hogy itt nem igazán a sportról van szó. Szigorúan betartandó játékszabálynak nyoma sem volt, nem volt eredményjelző tábla, a teniszezőket nem figyelte meccsbíró, bemondás alapján írták fel az eredményeket. A jó hangulatért, a vidámságért jönnek el az versenyzők, talán a legkevésbé számít az, hogy ki milyen helyezést ér el.

Vegyes felvágott

A magyar csapat tagjai innen-onnan verbuválódtak, kifejezetten a melegolimpia miatt álltak össze egy csapattá, többségük húsz év alatti. "Itt játszik a volt a csajom is, de nem gáz. Viszonyunk volt egy ideig, de jóban maradtunk" - felelte az egyébként a Fradiban játszó és testnevelő tanárnak készülő játékos arra a kérdésünkre, hogy párok is vannak-e csapatban. "Nem mondanám leszbikusnak magam, inkább úgy fogalmaznék: vegyes felvágott. A fiúkat és a lányokat is szeretem" - felelte.

A jelek szerint a szervezők nem nagyon számíthattak hatalmas nézőtömegre, a vendégek kiszolgálását mindössze egyetlen mozgóbüfé biztosította. A Fáy utcai pályán 430 forintért árulták a 2,5 decis üveges üdítőt, az ásványvizet pontosan az euró középárfolyamán, azaz 286 forintért adták a szomjas versenyzőknek, délben pedig öt euróért lehetett ebédelni. "Jövök már gyerekek, hozom-hozom" - mondta kissé hisztisen a büfésfiú, aki láthatóan nem állt a helyzet magaslatán, majd sörnyitó helyett az egyik rekesz szélén nyitotta ki a vásárló kóláját. Az üdítő a felrázott szénsav miatt kifutott. "Bocsika" - mondta a fiú a vevőnek, majd átnyújtotta a maradék fél üveg kólát.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a képre, és nézze meg a galériánkat!

Tesz a beszólásokra

Egy nagyjából tíztagú, negyven év körüli nőkből álló holland focicsapat tagjai a pálya melletti fűben hűsöltek, lábukat a kerítésen pihentetve. "Csak a vidámság, a játék miatt jöttünk" - válaszolták az [origo] kérdésére. "We love Budapest" - mondták nevetve, hozzátéve, hogy teljesen mindegy, nyernek-e, vagy sem, ez az egész nem erről szól. Otthon is fociznak, a parkba szoktak lejárni. A csapat tagjai között vannak olyanok, akik már húsz éve barátok, de némelyikük csak nemrég csatlakozott a közösséghez.

Az egyik, orvosasszisztensként dolgozó nő az [origo]-nak azt mondta: a játékok szervezője figyelmeztette őket, hogy vannak Magyarországon homofób csoportok, amelyek erősen tiltakoznak az ellen, hogy melegek tartsanak olimpiát Budapesten. Tavaly Rotterdamban rendezték meg a játékokat, állításuk szerint ott "nem voltak rendőrök, nem volt ellenőrzés. Ahhoz képest furcsa, ami Magyarországon van, de én nem bánom. Így sokkal jobban biztonságban érzem magam" - tette hozzá a nő, aki egyébként magasról tesz rá, ha városban járkálva valaki be talál neki szólni. "Végül is egy mukkot nem értek abból, amit mond, szóval felőlem ordíthat, amit akar. Meg egyébként sincs a homlokomra írva, hogy leszbikus vagyok. Egy turistacsoport tagjaként vagyok a városban, abba nem tudnak belekötni" - mondta.

"Az Ukrajna volt"?

Abban a holland csapat összes tagja egyetértett, hogy Magyarország megítélésének mindenképpen jót tesz, hogy itt tartják a rendezvényt. A szervezők által meghirdetett közös városnézésen nem vesznek részt, de nem azért, mert félnek, egyszerűen csak a csapatukkal akarják bejárni Budapestet. A beszélgetés elején az egyik holland nő azt mondta: a televízióban hallott róla, hogy Magyarországon élesek a melegellenes hangok. "Te, nem Ukrajnával kevered véletlenül?" - kérdezte az egyik csapattársa. "Ja, az Ukrajna volt? Akkor bocsánat" - javított nevetve a nő.

Egy Moszkvából érkezett leszbikus nő nem hallott se rossz, se jó híreket a magyarországi melegellenességről. Az otthon is rendszeresen futballozó, egyébként IT-sként dolgozó játékos arról viszont saját bevallása szerint sokat tudna mesélni, hogy Oroszországban hogyan üldözik a melegeket: betiltják a tüntetésüket, nem mehetnek az utcára a jogaikért harcolni.

A versenyek másik csütörtöki helyszínén, a Népligeti teniszpályán még a focipályánál is kevesebben voltak: nézők elvétve, csak a játékosok ülnek a pálya szélén és a büfé fehér műanyag székein. Az egyik férfi hangosan kiabálta, kinek mikor kell a pályára lépnie. A meccseket itt sem vették komolyan: bíró és eredményjelző-tábla sehol, a férfiak és nők ütögettek egymásnak, számolták maguknak a pontokat, majd a meccs végén bemondták az eredményt. A játék szervezői már kevésbé voltak készségesek, mint a versenyzők. "Majd ki lesz küldve egy anyag a sajtónak" - ezzel utasították vissza a kérdéseinket, majd arra is megkértek minket, hogy ne fotózzunk.

Azt hiszik, pedofilok

A teniszpályánál fák alatt, az árnyékban egy fiatal srác ült a másik ölében. Azt hittük, nevetségessé tesszük magunkat a kérdéssel, hogy egy párt alkotnak-e, de a válasz egyértelmű nem volt. "Ott játszik a barátom a pályán. Mi csak jó barátok vagyunk" - mondta a szlovén, általános iskolai testneveléstanárként dolgozó férfi ölében ülő, Horvátországban angoltanárként dolgozó barátja. "Tudja a családom, az összes barátom, hogy meleg vagyok. Az iskolában azonban nem, egyből kirúgnának, ha kiderülne" - mondta a szlovén srác, aki szerint a legnagyobb baj, hogy országában összemossák a homoszexuálisokat a pedofilokkal. A feltűnően jóképű, sportos fiútól saját bevallása szerint állandóan azt kérdezik a kollegái, hogy lehet, hogy nincs barátnője. "Könyörgöm. Soha egyetlen barátnőm nem volt, hagyjatok már békén" - mesélte az [origo]-nak, hogy mire szokott gondolni ilyenkor.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a képre, és nézze meg a galériánkat!

Villantak a fogsorok

"Nem szeretném, ha látszódna az arcom a fotón. Brüsszelben dolgozom az Európai Bizottságnak, nem akarom, hogy tudják" - mondta az egyébként ír származású, de Brüsszelben élő nő az [origo] fotósának, miközben zuhanyozó feleségére várt a teniszpálya szélén. A nő francia származású párjával Spanyolországban kötött házasságot, adoptáltak egy most 15 hónapos kislányt, akinek az állampolgársága szintén francia lett.

Elnézve a játékok komolyságát, felmerült bennünk a gondolat, hogy talán sokkal inkább a közös esti bulizás és az ismerkedés az, ami az Euro Gamesre vonzza a melegeket, de a megkérdezett külföldiek közül mindenki egyöntetűen kiábrándított minket - este nem csap át a dolog vad bulizásba. "Elfáradunk napközben a játéktól, holnap reggel pedig hétkor már ismét a pályán a helyünk" - mondták.

Az éppen teniszmeccset játszó fiatal kínai férfi és feltehetően valamelyik mediterrán országból származó versenytársa között szemmel láthatón valami elindult, nagyokat mosolyognak egymásra meccs közben, villannak a fehér fogsorok. "Nem ritka, hogy szerelmek is szövődnek, és az sem, hogy tartósak lesznek, de itt tényleg nem ez a lényeg" - mondta pár perccel korábban a barátja ölében ülő horvát férfi az [origo]-nak. Egy biztos: a Népligetben láthatóan remekül érezték magukat a résztvevők a csütörtök délutáni forróságban, homofóbiának a szele sem érte el a vörös salakot.