Nem akar bukást tornából a szülői egyesület

Vágólapra másolva!
A szülők egyesülete nem akarja, hogy meg lehessen buktatni a mindennapos testnevelésen részt vevő diákokat, és jogszabályban rögzítenék, hogy a szülőknek nem kell fizetniük a plusz órákkal járó költségeket.
Vágólapra másolva!

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy jogszabályban rögzítsék: a szülőknek nem kell fizetniük a mindennapos testnevelésórák és sport költségeiért, illetve azt javasolják, hogy testnevelésből ne lehessen elégtelen osztályzatot adni a diákoknak.

A szervezet közleménye szerint felméréseikből az derül ki, hogy a szülők többsége egyetért a mindennapos testnevelés bevezetésével, abban az esetben, ha az iskolák nem kérnek pénzt érte, és a diákokat nem buktatják meg ebből a tárgyból.

Azt írták: jogszabályi garanciákra van szükség, hogy az iskolák nem a szülőkkel fizettetik meg a mindennapos iskolai testnevelés és sport költségeit, az uszodai belépőket, a testnevelési órákon külső szakemberekkel tartott sporttanfolyamok költségeit, a drága tornafelszereléseket, sporteszközöket, az iskolán kívül tartott foglalkozások, versenyek költségeit, a nevezési díjakat és sportköri tagdíjakat.

Továbbá azt javasolják: a testnevelés tantárgyból a tanulók fizikai állapotát mérjék, és az önmagukhoz mért fejlődésüket értékeljék, ezzel párhuzamosan meg kell szüntetni az elégtelen osztályzatot.

Véleményük szerint felelősségre kell vonni az intézményeket, ha létesítményhiányra hivatkozva nem tartják meg az mindennapos testnevelésórákat vagy indokolatlanul pénzt kérnek azok megtartásáért; illetve javaslatuk szerint az államilag fenntartott iskolákban minden tanuló ingyenesen kapjon tornacipőt, trikót, tornanadrágot - zárul a közlemény.