Ősszel bíróság elé állnak az iszapkatasztrófa felelősei

Vágólapra másolva!
A Mal Zrt. volt és jelenlegi vezetőinek büntetőtárgyalása az előre meghatározott menetrend szerint várhatóan egy évig tart majd. Ha elítélik őket, két évtől nyolc évig terjedő börtönt kaphatnak.
Vágólapra másolva!

Szeptember 24-én lesz a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper első tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken. A bíróságon tartott szerdai előkészítő ülésen meghatározták a tárgyalás idei menetrendjét is.

Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén 15 terhelttel szemben. Ha elítélik őket, két évtől nyolc évig terjedő börtönt kaphatnak.

A szerdai zárt ülésen mind a 15 vádlott megjelent a védőjével együtt. A vádlottak között van a cég több jelenlegi és egykori vezetője - az elsőrendű vádlott B. Zoltán vezérigazgató -, valamint egy gátőr is.

Dülkné Pintér Zsuzsanna, a Veszprémi Törvényszék szóvivője az előkészítő ülést követően elmondta: meghatározták a tárgyalások menetrendjét, a büntetőpert november kivételével havonta öt napon át tárgyalják az idén. Az első tárgyalássorozat szeptember 24. és 28. között lesz, azután október 15-től 19-ig folytatódnak a tárgyalások. A büntetőpert - amelyben az ügyészség 232 sértett és 132 tanú meghallgatását indítványozta - várhatóan több mint egy évig tárgyalják.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.