Megsértette a BRFK Novák Előd emberi méltóságát

Vágólapra másolva!
A jogerős ítélet szerint a jobbikos politikust egy 2008-as tüntetés után olyan zárkában tartották fogva, amelyben nem volt megfelelő a szellőzés, nem értesítették fogva tartásáról a hozzátartozóját, valamint nem adtak neki enni.
Vágólapra másolva!

Hatályában fenntartotta szerdai döntésével a Kúria azt a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott jogerős ítéletet, amely kimondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megsértette Novák Előd jelenlegi jobbikos országgyűlési képviselő emberi méltóságát 2008 áprilisában, egy előállítás során. Mészáros Mátyás, az ügyben eljáró tanács elnöke az ítélet indokolásában elmondta: a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát.

A jogerős ítélet ezt amiatt állapította meg, mert egyrészt olyan zárkában tartották fogva a felperest másokkal, ahol nem volt megfelelő a szellőzés, másrészt kérése ellenére nem értesítették fogva tartásáról a hozzátartozóját, valamint kérése ellenére nem adtak neki enni.

Mészáros Mátyás közölte, nem tudták elfogadni a rendőrségnek azt a védekezését, amely a fogvatartottak nagy számával magyarázta, hogy más körülményeket nem tudtak biztosítani. "Azokat az emberi méltóságot nem sértő fogdai körülményeket, amelyeket őrizetesekre vonatkozóan a jogszabály előír, az alperesnek minden körülmények között biztosítania kell" - jelentette ki.

Az ítélet helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nemcsak jogellenes, hanem felróható magatartást is tanúsított, amely a kárfelelősségét megalapozta - mondta Mészáros Mátyás.

Az ítélet kihirdetése előtt ismertették, hogy Novák Elődöt egy tüntetést követően állították elő, és mint azt a jogerős ítélet megállapította, 2008. április 11-én este kilenc órától másnap hajnali három óráig tartó fogva tartása során a megfelelő körülményeket nem biztosították számára.

A 2011. szeptember 22-én született jogerős ítélettel kötelezték az alperest kétszázezer forint megfizetésére.