Alig érdekli az embereket a nemzeti konzultáció

Orbán arcai, Orbán Viktor, Nemzeti Konzultáció, kérdőív
Vágólapra másolva!
A 8,2 millió választóból keddig 368 ezer küldött válaszborítékot a kormány tizenhat kérdéses kérdőívére.
Vágólapra másolva!

Az elküldött nemzeti konzultációs kérdőívek eddig mintegy 5 százaléka érkezett vissza a kormánynak - írta szerdai számában a Blikk. A napilap Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnökétől, Havasi Bertalantól megtudta: a 8,2 millió választóból keddig 368 ezer küldött válaszborítékot.

Mint írták, egyelőre még nem tudni, milyen irányban támogatták többnyire munkateremtéssel kapcsolatos ötleteket. A leveleket július 7-től kezdi feldolgozni a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, és a munka szeptember elejéig tart.

A tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit május 30-án kezdték el postázni. A kérdések között szerepel az, hogy a húsznál kevesebb embert foglalkoztató kisvállalkozásoknak biztosítsák-e az átalányadózás lehetőségét, legyen-e adómentes a nyugdíjas korú dolgozók bére, a gyermekes családok vehessék-e igénybe a szociálpolitikai (szocpol) támogatást új autó vásárlásához, maradjon-e meg a méltányos tehermegosztás az állam, a nagyvállalatok, a bankok és az emberek között, illetve támogassa-e az állam a nők, különösen a kisgyermekes édesanyák munkába állását.

Arra is kíváncsi a kormány, hogy emelkedjen-e a minimálbér, kapjanak-e adókedvezményt az új munkahelyeket létrehozó cégek, segítse-e jobban az állam a fiatalokat az elhelyezkedésben, illetve szükség van-e a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónákra.

A kérdőíveket augusztus 20-ig kell visszaküldeni.