Döcögve indul a többmilliós iPad-alkotmány

Vágólapra másolva!
Több mint hatmillió forintért rendelte meg az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatát Kerényi Imre miniszterelnöki biztos. A digitális alaptörvény nehézkesen megy, és nincs benne sok extra a nyomtatott változathoz képest, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint így is nagy az érdeklődés, már az angol változatot is több ezren letöltötték.
Vágólapra másolva!

"A Közlönyben is jobban mutat, mint itt" - írta egy kommentelő az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatáról. Az Apple táblagépén használható alkalmazást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviseletében Kerényi Imre, az alaptörvény népszerűsítéséért felelős miniszterelnöki megbízott rendelte meg. Az alkalmazást az Apple webáruházából lehet letölteni, de az értékelések szerint a felhasználók nincsenek vele megelégedve. A kommentelők szerint az alkalmazás használhatatlan, túl nagy, túl lassú, szerencsétlen kivitelezés, szaggat, akad, borzalmas, összegányolt munka. "Azt hiszem, a nemzet alkotmánya ennél többet érdemel" - írja a Galmat89 nevű felhasználó.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Az alkalmazást április 2-án, húsvéthétfőn, az alaptörvény első évfordulóján rendelte meg Kerényi Imre az Appsters Kft.-től. A szerződést az [origo] a kimittud.hu-val közösen egy közérdekű adatigénylést követően a múlt héten kapta meg a KIM-től. E szerint annyit kértek a cégtől, hogy készítse el a alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatát magyar és angol nyelven, és május 1-ig töltse fel az Apple Appstore-ba.

A szerződésben nem határozták meg pontosan, hogy hogyan nézzen ki a digitalizált alaptörvény, csak annyit kértek a cégtől, hogy készítsék el "az alkalmazáshoz szükséges, a díszkiadásban nem szereplő új angol és magyar nyelvű szöveget, képi és zenei tartalmakat, grafikákat". Ezenkívül az szerepel még a szerződésben, hogy a cég csatoljon az alkalmazásban megjelenő festményekhez egyenként 3-5 darab olyan felugró ablakban megjelenő szöveges magyarázatot, "amelyek alkalmasak arra, hogy a festmény külföldi érdeklődők számára is megfelelő összefüggésbe kerülhessen Magyarország Alaptörvényével, illetve a magyar történelemmel". A cég el is készítette az alkalmazást a kért határidőre, így azt június 10-e óta már minden magyar és külföldi érdeklődő elérheti, és ingyenesen letöltheti.

Forrás: [origo]

Az internet remek lehetőség

Kíváncsiak voltunk, hogy igazuk van-e az alkalmazást kritizáló felhasználóknak, ezért letöltöttük. Nem volt egyszerű megtalálni az alaptörvényt a webáruházban, és miután letöltöttük, kis időbe telt, mire rájöttünk, hogy működik. Az alaptörvény digitális változatában ugyanaz a kiegészítő szöveg és illusztráló képek szerepelnek, mint a Kerényi Imre által összeállított díszkiadásban. A szövegeket - hasonlóan, mint egy digitális könyvet - oldalanként lehet elolvasni, de nem lehet például témára vagy konkrét részletre keresni benne. A történelmi témájú képeknél a festmények alapvető információi mellett (a festő neve, a kép címe, a készítés ideje, módja), a korszakhoz kapcsolódó magyarázó szövegeket érhetünk el.

A KIM az [origo] érdeklődésére írásban azt válaszolta, hogy az iPadre optimalizált alaptörvényt a "minél szélesebb körben való megismertetése érdekében" készíttették el. "Nem kérdés, hogy az az internet erre remek lehetőségeket nyújt, az ingyenesen letölthető program kiváló eszköz a magyar történelem alapvető eseményeinek, kulturális hagyományainak a bemutatására" - írták.

Forrás: [origo]

A minisztérium szerint az alkalmazás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nagy az érdeklődés: a magyar verziót a megjelenés óta 12 200-an, az angol változatot 7300-an töltötték le. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a minisztérium miért pont iPadre készítette el a digitális alaptörvényt. Megkerestünk egy táblagépeket is forgalmazó szaküzletet, ahol az eladók azt mondták, hogy tapasztalataik szerint az olcsó táblagépek megjelenése óta Magyarországon a használatban lévő táblagépek 90 százaléka androidos, és csak a vásárlók tíz százaléka választja a jóval drágább iPadet. A KIM szerint ugyanakkor pont azért készült iPadre az alaptörvény, mert "a tablet-piacon ma még az iPadnek egyértelmű a fölénye". "Az alaptörvény elektronikus, képes kiadására az iPaden való kiadás mutatkozott a praktikusabbnak, jobb minőségűnek, látványosabbnak" - írták, de hozzátették, hogy a visszajelzések nyomán mérlegelik, hogy a kiadványt megjelentessék-e Androidon és Windows 8-on is a jövőben.

Vastagon fogott a ceruza

Az iPadre optimalizált alaptörvényért a minisztérium nettó 5 millió forintot (áfával együtt 6,35 millió forintot) fizetett. "Sem a grafikai munka, sem a programozás, sem a háttérrendszer nem indokolja a 5 millió forint + áfás árat" - mondta az alkalmazásról a kipróbálása után az [origo] mobilalkalmazásokat fejlesztő programozója. "Maximum 300 ezer forint egy ilyen alkalmazás, de már akkor is vastagon fogott a ceruza" - mondta a kollégája is.

Forrás: [origo]

Szerintem olcsóbbak voltunk, mint a piaci ár - mondta az [origo] kérdésére az alkalmazás áráról Nyírő András, a fejlesztést végző Appsters Kft. egyik tulajdonosa. "Az egész rendszert az alapoktól kellett megírni a megrendelő kérésének megfelelően, ugyanis ilyen rendszert még senki nem fejlesztett. Olyan alkalmazást kellett összerakni, ami lehetővé teszi, hogy a szöveges és a képes tartalmat összehangolja és megjelenítse" - mondta. Nyírő elmondta, hogy a képek értelmezését segítő szövegeket történészekkel és újságírókkal együttműködve illesztették bele az alkalmazásba. Külön figyelmet fordítottak az angol nyelvű tartalmakra, hogy a külföldi olvasók is megértsék a szöveget.

Az Appsters Kft.-nek sok referenciája van, a privát szféra mellett rendszeresen dolgoznak az állami szférának is. Az Appstore-on és az Androidra készült alkalmazásokat gyűjtő Google Playen keresgélve kiderül, hogy több önkormányzatnak készítettek már mobilalkalmazásokat: köztük van a fideszes vezetésű Szolnok, Józsefváros, Erzsébetváros, Óbuda, de a szocialista vezetésű XIII. kerület is. Dolgoztak ezenkívül a Magyar Koalíció Pártjának, a Református Egyháznak, a Széchenyi Programirodának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának, az Európai Unió Hivatalos Képviseletének, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek, valamint a közmédiának is.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak fejlesztett alkalmazásuk például megmutatja a nemzeti park nevezetességeit, bemutatja élővilágát, szálláshelyeket lehet benne keresni, és más, turistáknak hasznos információkkal is szolgál. A nemzeti parknál az [origo] kérdésére elmondták, hogy az alkalmazást nettó 2 millió forintért készítette a cég, céljuk pedig a turizmus fellendítése és a természetvédelem volt. A Józsefvárosnak készített alkalmazásban a kerület térképe mellett megtalálhatók a nevezetességek, az események, a kerülethez kapcsolódó információk. Az önkormányzatnál azt mondták, "le akarják magukról mosni a nyócker imázsát", ezért fejlesztették le kicsit több mint 3 millió forintért az alkalmazást, amelyre egy pályázaton nyertek pénzt.