Súlyos börtönt kaptak fürdő barátjuk meggyilkolásáért

Vágólapra másolva!
Gyilkosságért 13 és 8 év 10 hónap börtönbüntetést kapott két fiatalkorú Debrecenben. A két tettes a Keleti-főcsatornában fürdő barátjuk nyakát vágta el, mert tartozott nekik. Egyikük 14, másikuk 16 éves volt. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

Két fiatalkorút ítélt 13 év, illetve 8 év 10 hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre kedden a Debreceni Ítélőtábla. A vádlottak 14, illetve 16 évesek voltak, amikor Hajdúnánáson meggyilkolták egyik barátjukat. Az ítélet jogerős.

Az áldozat egyikőjüknek tartozott, és korábban mindkettőjüket életveszélyesen megfenyegette. A vádlottak a fenyegetések és az ötezer forintos adósság miatt elhatározták, hogy megölik. Megbeszélték, hogy elhívják a Keleti-főcsatornához fürdeni, és egy konyhakéssel leszúrják.

2010. augusztus 18-án hárman együtt mentek Hajdúnánásról a folyóhoz. Amikor a sértett ki akart mászni a stégre, a másodrendű vádlott mögé úszott, majd elvágta a torkát. A fiú még megpróbált kimászni, de az elsőrendű vádlott a stégről rugdosta a fejét, majd társa leszúrta a sértettet. A holttestet a stég alá húzták, és megpróbálták eltüntetni a nyomokat. Ezután elvették a sértett mobiltelefonját, és visszamentek Hajdúnánásra.

A két vádlottat a bíróság társtettesként, előre kitervelten elkövetett emberölésben és kifosztásban találta bűnösnek. Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét a táblabíróság annyiban változtatta meg, hogy az elsőrendű vádlott esetében elhagyta azt a minősítést, hogy aljas indokból követte el az emberölést.