Sárospatak önkormányzatának is vitája van az E-Starral

Vágólapra másolva!
A sárospataki önkormányzat is vitatja az E-Star Alternatív Nyrt.-vel szembeni tartozásának mértékét.  
Vágólapra másolva!

Az E-Star a héten nyilatkozott arról, hogy több önkormányzattal is vitája van, mert nem teljesítik a megállapodásokat, Hódmezővásárhellyel pedig fel is mondta a hőszolgáltatási szerződését.

Aros János sárospataki polgármester elmondta: az önkormányzat 2007-ben kötött szerződést a cég jogelődjével, az RFV Nyrt.-vel a közétkeztetés, az intézményi hőszolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a közvilágítás működtetésére. A társaság azzal kecsegtette a várost, hogy olyan 500 millió forintos, energiahatékonyságot eredményező beruházást hajt végre, amelynek köszönhetőn a munkálatok költsége rövid időn belül megtérül, és a működtetés az önkormányzatnak is megtakarítást hoz. A szolgáltatások azonban jóval drágábbak lettek, mint azelőtt - fogalmazott a polgármester.