Vágólapra másolva!
Az ellenzéki pártok nem szavazata, illetve tartózkodása ellenére hétfőn elfogadta a parlament az új Btk.-t. Az új törvény szigorúbb lesz, új büntetéseket, új bűncselekményeket is meghatároz. Egy év múlva lép életbe.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a parlament a jelenleginél szigorúbb büntető törvénykönyvet. A képviselők 243 igen, 45 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadták el a törvényt. A Fidesz-KDNP voksolt igennel, az MSZP és az LMP képviselői nemmel, a Jobbik pedig tartózkodott.

Az egy év múlva életbe lépő új Btk. többek között szélesíti a jogos védelem lehetőségét, egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, és bevezeti az elzárást, mint büntetést. Új bűncselekmény a jogellenes termőföldszerzés és a gazdasági csalás, ezenkívül szabadságvesztéssel fenyegeti a drogfogyasztókat.

A több mint harminc éve hatályos, és közel százszor módosított jelenlegi Btk.-t 2013. július 1-jén váltja fel az új törvénykönyv. A legfontosabb változásokról korábbi cikkünkből tájékozódhat.