Jön a határon túli műemlékek védelmét célzó pénzalap

Vágólapra másolva!
A kormány egy, a határon túli magyar műemlékek védelmének finanszírozását célzó alapot tervez létrehozni. Hasonló alap az előző Orbán-kormány idején is volt.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány olyan alap létrehozását tervezi, amely több tárca anyagi hozzájárulásával a határon túli magyar műemlékek megóvásához nyújt majd támogatást - közölte a dél-erdélyi látogatáson tartózkodó Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Az alap létrehozásáról elkezdődött már az egyeztetés az érintett tárcákkal. Répás szerint az alap által finanszírozott műemlékvédelmi szakmai munkát a kormány a Teleki László Alapítványra bízná. A korábbi Orbán-kormány idején már létezett egy hasonló alap, de azt a későbbi kormányok nem működtették - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.

A helyettes államtitkár az után nyilatkozott, hogy meglátogatta a küküllővári református templomot, és találkozott a helyi magyar közösséggel. A kora-középkori templom egyedi freskótöredékeit magyar állami segítséggel sikerült láthatóvá tenni. Répás Zsuzsanna a hétvégén Marosszentimrén, Boroskrakkón, Magyarigenben, Szászsebesen és Gyulafehérváron látogatja meg azokat a műemlékeket, amelyek megóvásához a magyar állam is segítséget nyújtott. Az államtitkár szerint fontos, hogy a műemlékek megóvása, felújítása lendületet adhat a turizmusnak, a magyar turisták látogatásai pedig a dél-erdélyi szórványmagyar közösségek identitástudatát is erősítik.