Utólag lehet hálapénzt elfogadni Veszprémben

Vágólapra másolva!
A Magyar Kórházszövetség elnöke az általa vezetett veszprémi kórházban azt az utasítást adta ki, hogy utólag lehet csak elfogadni hálapénzt. Rácz Jenő szerint erre azért volt szükség, mert az új munkaügyi szabályok szerint az előre kikövetelt hálapénzt bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

Utólag elfogadhatnak hálapénzt a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórházban az egészségügyi dolgozók - mondta az intézmény főigazgatója, Rácz Jenő pénteken az m1 Ma Reggel című műsorában.

A Magyar Kórházszövetség elnöki posztját is betöltő Rácz felidézte: a munka törvénykönyvének július elsejétől hatályos szabályai szerint a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik. A főigazgató hangsúlyozta, hogy az előre kikövetelt hálapénz bűncselekmény, így az minden intézményben tilos. Az intézményvezetők viszont dönthetnek úgy, hogy a hálapénz utólagos elfogadását engedélyezik.

Ennek alapján a saját intézményére vonatkozóan Rácz Jenő csütörtökön kiadta főigazgatói utasítását, amely kimondja, hogy a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórházban a továbbiakban is ragaszkodni kell ahhoz, hogy az egészségügyi etikai elveknek megfelelően történjen az egészségügyi ellátás, és ennek fényében a hálapénz kikövetelése bűncselekménynek számít, a paraszolvencia utólagos elfogadása viszont nem. Rácz Jenő azt mondta, a hálapénz ügyének rendezése bonyolult dolog, és egy jogszabályi tiltással még nem lehet megoldani ezt a problémát.

A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: a lapnak nyilatkozó kórházigazgatók nem tervezik ilyen utasítás kiadását, mivel úgy vélik, e kérdésben nincs jó megoldás. Az egészségügyi államtitkárság a Népszabadság erre vonatkozó kérdéseire azt közölte: a hálapénz ügyét komplex társadalmi kérdésként kezelik. "A probléma megoldása a korszerű betegellátás egyik feladata lesz" - tették hozzá.