Visszaélésekkel vádolják a vámospércsi rendőrparancsnokot

Vágólapra másolva!
A Haon.hu szerint szolgálati visszaéléssel, hivatali visszaéléssel és elöljárói hatalommal visszaéléssel egyaránt vádolják H. Attilát, a vámospércsi rendőrörs vezetőjét, aki beosztottjaival összetűzésbe került az örs épületének tavalyi felújításakor.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek a H Attila, vámospércsi rendőrparancsnok ellen - írja a haol.hu, amely már tavaly novemberben beszámolt arról, hogy novemberben H. Attila főhadnagyot a beosztottjai jelentették fel azután, hogy meglátásuk szerint a frissen megbízott parancsnok súlyos jogsértésekkel fogott hozzá az őrs felújításához. Többek között a rendőröknek szolgálati időben ecsetet, vakolókanalat kellett ragadni a közrend védelme helyett vagy fuvaroznia a besegítő közmunkásokat.

A büntetőeljárás keretében az illetékes hajdúhadházi rendőrkapitányság vezetőjét elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségével gyanúsították meg, mert járt a helyszínen a zavaros őrsfelújítás időpontjában, mégsem lett következménye. Esetében azonban a gyanúsítást a bűncselekmény megállapítása mellett megszüntették. Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Ügyészség katonai ügyekért felelős szóvivője ezt azzal indokolta, hogy a büntetés célja fegyelmi eljárással is elérhető.

A haon.hu szerint a H. Attilát feljelentő rendőröknek nem bocsátották meg a lépésüket, a folyamatos kellemetlenségek miatt többen leszereltek. Eközben a közbiztonsággal is többen elégedetlenek a környéken. Az örsfelújítás mellett további intézkedéseket felsorol a megyei lap, amely szerint a vámopércsi H. Attilát most szolgálati visszaéléssel, hivatali visszaéléssel és elöljárói hatalommal visszaéléssel egyaránt vádolják.