Magyarország készül a romák visszafogadására

Vágólapra másolva!
Lesz idő felkészülni a drákói kanadai menekültügyi törvény miatt Magyarországra visszatelepülő romák befogadására - mondta Balog Zoltán miniszter, aki szerint nem úszhatják meg a felelősségre vonást azok, akik kiszolgáltatott helyzetbe hozták az érintetteket.
Vágólapra másolva!

Magyarország készül a Kanadába korábban kivándorolt romák tömeges visszatelepülésére, miután az észak-amerikai állam parlamentje elfogadta a menekültügyi rendszert átalakító törvényt - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

A miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak elmondta, hogy a kivándoroltak nyilvánvalóan "nem holnap" térnek haza, a Kanadában most elfogadott rendszer bevezetéséig várhatóan még sok idő eltelik, "így lesz időnk felkészülni a probléma orvoslására". Balog szerint az ember elsősorban a saját sorsáért, saját döntéseiért felelős, ugyanakkor nem kerülhető el azok büntetőjogi felelősségre vonása, akik ezeket az embereket becsapták, aztán magukra hagyták.

"Ha nem így teszünk, folyamatosan azzal a helyzettel szembesülhetünk, hogy bizonyos emberek egyéni haszonszerzésük miatt problémákat okoznak, amelyek megoldása az államra marad, ez a gyakorlat nem folytatható tovább" - tette hozzá az miniszter.

A kanadai parlament a múlt héten fogadta el a kanadai menekültügyi rendszert átalakító törvényjavaslatot, amelytől azt várja, hogy megakasztja a főként Magyarországról érkező roma menedékkérők eddig megállíthatatlan áradatát. Az Európából érkező menedékkérők ügyét az új rendszerben 45 nap alatt lezavarják majd. A törvény körül óriási viharok dúlnak Kanadában, az ellenzék felháborodott azon, hogy egy korábbi konszenzusos javaslatot felrúgva a konzervatív kormány a saját akaratát erőlteti át a törvényhozáson.