Napokban döntés születhet a Magyarország elleni új eljárásokról

Vágólapra másolva!
Napokon belül dönthet Brüsszel arról, hogy a telekomadó és a cafeteriarendszer átalakítása miatt kötelezettségszegési eljárást indít-e Magyarország ellen. A kormány az utóbbi ügyben hajlandó akár az Európai Bíróságig is elmenni.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság a napokban, de legkésőbb a jövő héten dönthet arról, hogy újabb kötelezettségszegési eljárásokat indít-e Magyarország ellen - értesült a Magyar Nemzet.

Brüsszel a válságadók közül a telekommunikációs cégekre kivetett terhet, valami az év elején átalakított cafeteriarendszer egyes módosításait, pontosabban az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetését tarthatja aggályosnak. A lap azt írja, hogy a cafeteriarendszer átalakítását azért kifogásolhatja Brüsszel, mert az uniós testület szerint a változtatás lényegében államosítást jelent.

Az újság korábban úgy értesült, hogy a kormány a cafeteriarendszert megvédi, kedvezőtlen brüsszeli döntés esetén akár hajlandó az Európai Bíróság elé vinni az ügyet. A kormány ugyanis úgy látja, hogy a cafeteriarendszert kizárólag azért vizsgálja Brüsszel, mert az átalakítás nyomán nyereségről kellett lemondaniuk a rendszert az elmúlt években működtető francia tulajdonú cégeknek; és jogilag tisztának tartja a januártól bevezetett szabályokat.

A cafeteriarendszer átalakítása miatt a francia külügyminisztérium április elején bekérette Trócsányi László párizsi magyar nagykövetet, mert Párizs álláspontja szerint Magyarország nem tartja tiszteletben az Európai Unióban érvényes szabadkereskedelmi szabályokat, és bünteti a francia vállalatokat.