Zárt ajtók mögött tárgyaltak a parlamentben a bortörvényről

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági bizottság borász alelnöke szerint azért kellett kizárni a nyilvánosságot a bortörvény vitájáról, hogy szakmaibb vitát folytathassanak a törvényjavaslatról.
Vágólapra másolva!

Zárt ülésen tárgyaltak kedden országgyűlési képviselők, a szakmai szervezetek vezetői, valamint a téma szakértői és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényt módosító törvényjavaslatról az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlészeti és borászati albizottságának ülésén.

A zárt ülés szükségességét Tiffán Zsolt, az albizottság fideszes alelnöke az MTI-nek azzal indokolta, hogy így tárgyszerűbb szakmai vitát lehetett lefolytatni a törvényjavaslatról. Tiffán Zsolt egyébként maga is neves borász.

A bortörvényt a múlt héten pénteken került a parlament elé, és sürgős tárgyalást kért a benyújtó Vidékfejlesztési Minisztérium, a jogszabályt a parlament július 13-ig tartó rendkívüli ülésszaka végéig el is fogják fogadni. A minisztérium tájékoztatása szerint a törvény többek között lehetővé teszi majd, hogy a minisztérium helyett a jövőben a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról.

A törvény módosítja a borászati melléktermékek, így például a borseprő felhasználását is, és lehetővé teszi, hogy a szeszgyártók borpárlatot készítsenek belőle. A minisztérium tervei szerint csökkenni fognak a borászatok adminisztrációs kötelezettségei is.