Vizoviczkiék rács mögött maradnak

Vágólapra másolva!
Egy hónapig biztosan előzetes letartóztatásban marad a vesztegetési ügyben meggyanúsított Vizoviczki László és társa, valamint az a négy volt főrendőr, akiket a bűncselekmény elkövetésének gyanújával az elmúlt hetekben vett őrizetbe az ügyészség - írja a keddi Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék elutasította a gyanúsítottak fellebbezéseit, és megállapította: a vesztegetési botrányban előzetes letartóztatásba helyezett Vizoviczki Lászlóval és beosztottjával, valamint az elmúlt két hét során a bűncselekmény gyanújával ugyancsak meggyanúsított és őrizetbe vett négy egykori rendőrtiszttel szemben indokolt volt a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése.

Minderről Nagy Gábor, a főrendőrök korrumpálásával meggyanúsított vállalkozó ügyvédje tájékoztatta a lapot. Az ügyvéd szerint védence esetében egy olyan súlyú bűncselekmény gyanújával hagyták helyben az előzetes letartóztatás elrendelését, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés, ennyit nagyjából 2,5 millió forint értékű vagyon elleni bűncselekmények elkövetése esetén szabnak ki a bíróságok.

Az ügyről szóló összes cikkünket itt találja.