Hídpénz is jöhet Budapesten dugódíj helyett

Vágólapra másolva!
A főváros fontolgatja, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal - írta hétfői számában a Népszava. Tarlós István főpolgármester megerősítette a lapnak, hogy vizsgálják a lehetőséget.
Vágólapra másolva!

Eddig egy behajtásonkénti 400-500 forintos dugódíjról volt szó, amelyet Pesten vagy a Nagykörúton, vagy a Hungária körúton belül kellene fizetni. A hídpénzt ehhez képest nem a behajtás, hanem a Duna-hidakon való átkelés után szednék.

A részletekről Tarlós István nem beszélt a Népszavának, de általánosságban azt hozta fel a hídpénz mellett, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy a hídpénz hozna-e akkora bevételt, mint a dugódíj.