Hitler-szignós kép került elő Szegeden

Vágólapra másolva!
A rendőrnyomozók több festményt, köztük egy Adolf Hitler aláírásával ellátott képet foglaltak le Szegeden. Azt egyelőre nem tudni, hogy a képek hamisak vagy eredetiek.
Vágólapra másolva!

"Adolf Hitler 1914" felirat szerepelt azon a festményen, amelyet egy szegedi akcióban foglaltak le a napokban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) nyomozói - jelentette be sajtótájékoztatóján Egerben Asztalos János, a HRFK bűnügyi igazgatója a delmagyar.hu szerint.

Budapesten és Szegeden Picasso, Klimt, Gulácsy és Derain szignójával ellátott képeket is találtak a rendőrök, akik június 15-én a főváros XII. kerületében, a Táltos utcában, egy szakértő irodájában foglalták le a műtárgyakat. A Picasso-alkotáson a hitleri III. Birodalom pecsétje is szerepel.

Forrás: MTI/Tréba Ákos
A képre kattintva látható lesz nagyobb méretben a szignó

A szálak ezek után Szegedre vezették a nyomozókat. Itt négy festményt foglaltak le: a Hitler-szignós tájkép mellett kettőn Gulácsy Lajos-aláírás, egy másikon Derain-szignó szerepelt. A nyomozásban eddig hat embert hallgattak ki, valamennyiüket egyelőre tanúként. Eddig még az sem tisztázott, miként kerültek a képek az eladóhoz. A bűnügyi igazgató közölte, az üzlet értéke ismert, ám ezt még nagyságrendileg sem kívánja közölni, ugyanis ebből következtetni lehetne arra, hogy eredetiként kívánták-e értékesíteni a festményeket. Ha a képek nem eredetiek, csalás miatt indulhat eljárás. Az igazságügyi szakértőre vár annak eldöntése, hogy a festmények hamisítványok vagy eredetiek; utóbbi esetben felbecsülhetetlen értékűek volnának a műkincsek.