Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió volt elnökét a televízió óbudai székházának bérleti szerződésével kapcsolatban - közölte Rudi ügyvédje. Hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MTV volt elnökét: a rendőrség szerint az MTV-nek okozott vagyoni hátrány összege meghaladja a 600 millió forintot. A volt tévéelnök szabadlábon védekezhet.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatták ki Rudi Zoltánt szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - közölte az MTV volt elnökének ügyvédje, Békés Ádám. Rudi Zoltán a gyanúsítás ellen panasszal élt, mivel meggyőződése szerint elnöksége idején az MTV Zrt. menedzsmentje nem követett el hűtlen kezelést.

Ennek bizonyításáért és a részletek pontos feltárásáért az MTV volt elnöke "maximálisan együttműködik a hatóságokkal", tőle telhetően minden információval és magyarázattal segítve az eredményes nyomozást - tudatta az ügyvéd. Rudi Zoltán írásbeli vallomással is szolgált, hogy egyértelművé tegye, az MTV vezetőjeként "a hatályos jogszabályok, köztük a médiatörvény és a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásainak betartásával járt el", a tulajdonosi jogok gyakorlójának, az MTV Közalapítvány Kuratóriumának döntéseit, valamint a korábbi parlamentek és kormányok kötelező erejű határozatait hajtotta végre - mondta az ügyvéd.

Rudi Zoltán az MTV Közalapítványának döntése alapján 2007 márciusában írta alá a szerződést a Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft.-vel a 60 ezer négyzetméter területű gyártóbázis bérletére. A rendőrség szerint a szerződés 260 forintos euróárfolyamnál évente 620 millió forint vagyoni hátrányt okoz a bérlőnek, ami megalapozza a hűtlen kezelés gyanúját - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában kedden.

A BRFK közölte, hogy Rudi Zoltán a rendőrség szerint megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, amikor 2007-ben indokolatlanul magas összegű bérleti díjat tartalmazó szerződést kötött egy kft.-vel az MTV Zrt. új székházának bérbeadásáról, és azzal összefüggésben az MTV Zrt.-nek okozott vagyoni hátrány összege meghaladja a 600 millió forintot. A volt tévéelnök szabadlábon védekezhet.