Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség februárban kezdett nyomozni Vizoviczki László, számos szórakozóhely tulajdonosa és társai ellen, miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentette a "hajógyári bandát" - olvasható a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban. A lap információi szerint a vállalkozó bal- és jobboldali politikusokkal is jó kapcsolatot alakított ki.
Vágólapra másolva!

A belügyi szervek belső elhárításaként működő Nemzeti Védelmi Szolgálat tett feljelentést Vizoviczki Lászlóék ügyében, a Központi Nyomozó Főügyészség az idén februárban kezdett nyomozni Vizoviczkiék ellen - írja a Heti Válasz legújabb száma.

A lap Vizoviczki László cégeinek eredményeit is összesítette. A vállalkozó lakásán 420 millió forint készpénzt találtak, ami csaknem a négyszerese annak az összegnek, amit a hozzá köthető ötven cég papíron produkált az elmúlt két évben. A Heti Válaszból kiderül, hogy Vizoviczki cégei - a CP-Invest és Belváros Holding - alkotják a birodalom két "tartópillérét", ezenkívül azonban még mintegy ötven gazdasági társaság köthető hozzá. Életszerűtlennek nevezi a lap, hogy a több mint tíz egységből álló óbudai zenekomplexum egymilliárd forint alatti éves bevételt, illetve alig 50 millió forint adózott eredményt hozott Vizoviczki Lászlónak, az ötven kft. pedig 2010-ben 22 milliós veszteséget, 2011-ben 130 milliós pluszt termelt.

A hetilap forrásaira hivatkozva beszámol arról is, hogy az MSZP hat-hét éve diszkóklubhálózatot kezdett építeni, és a feladattal megbízott Bázis Holding-cégcsoport azonban becsődölt. "Két partihelyet azért sikerült Vizoviczki László segítségével hasznosítani" - írja a lap. A cikk azt állítja, hogy Vizoviczki a jelenlegi kormányzattal is igyekezett jó kapcsolatokat ápolni, elektronikus zenei fesztivált rendezett Szent István éjszakája címmel a Hajógyári-szigeten, és segélykoncertet szervezett a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára kormányzati emberek, illetve a Fidelitas-elnök Ágh Péter védnökségével.

A főügyészség két hete gyanúsítottként hallgatta ki a rendőri vezetők mellett Vizoviczki Lászlót hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Az ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja.