Drogdílereket is szívesen láttak a Vizoviczki-birodalomban

Vágólapra másolva!
Szabadon árulhattak kábítószereket azokon a szórakozóhelyeken, amelyek Vizoviczki László birodalmába tartoztak, de ennek megvolt az ára, a dílereknek napi 60-100 ezer forintot le kellett adniuk a szórakozóhely-hálózat egy-egy fontos figurájának.
Vágólapra másolva!

A drogdílerek szabadon árulhattak kábítószereket azokon a szórakozóhelyeken, amelyek a nemrégiben őrizetbe vett Vizoviczki László érdekeltségébe tartoztak - számol be a Blikk.

Az újság meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy egy több hónappal ezelőtt felszámolt kábítószer-terjesztő hálózat tagjai vallomást tettek a rendőrségen, és vádalkut kötöttek. Ők mondták el a Blikk szerint, hogy napi bevételükből 60-100 ezer forintot kellett leadniuk bizonyos embereknek annak fejében, hogy a szórakozóhelyeken terjeszthették a kábítószert. Attól nem kellett tartaniuk, írja az újság, hogy drograzziát tart a rendőrség.

A két hete több rendőr letartóztatásával folytatódó nyomozásban az a rendőrség gyanúja, hogy több rendőr is havonta sok százezer, akár milliós nagyságrendű összeget kapott azért, hogy Vizoviczki szórakozóhelyeit megvédje, a konkurens helyeken pedig razziát tartsonk. Az ügy legújabb fejleményeiről itt és itt olvashatnak.

A Blikk úgy tudja, hogy prostituáltakat is kihallgatnak az ügyben.

A lap értesülése szerint a korrupciós ügyben kihallgathatják a volt III. kerületi rendőrkapitányt, Markó Attilát, aki az óbudai kapitányság éléről a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese lett, ám vezetői megbízását május 8-án visszavonták.