A rendőrség törhette le a pesti bulihelyek árát

Vágólapra másolva!
Rendőrségi fenyegetés hatására szerezhettek meg szórakozóhelyeket. A korábbi tulajdonosokat rendőrök addig zaklatták, amíg a helyek elértéktelenedtek, így olcsón vásárolhattak fel őket - írta a Népszabadság. Ha beigazolódik a rendőri befolyás a szórakozó helyek adás-vételében, akkor a volt tulajdonosok perelhetik az államot. A lap ezt összefüggésbe hozta a letartóztatott Vizoviczki László ügyével.
Vágólapra másolva!

A lap szombati száma szerint az eddig gyanúsított négy rendőr önmagában nem tudta volna megoldani, hogy megállítsák a szórakozóhely-tulajdonos érdekeltségeinek rendőri ellenőrzését. Több volt rendőri vezető is azt állította, hogy vagy magasabb beosztású rendőri vezetőket is megvesztegettek az ügyben, vagy a mostani gyanúsítottak mindenkori felettesei egyszerűen nem törődtek azzal, mi zajlik az irányításuk alatt álló szervezeteknél. Ez viszont felveti, hogy bűnös hanyagságból vagy szakmai alkalmatlanságból tették-e mindezt.

Úgy tudni, számos szórakozóhely azért válthatott gazdát olcsón, mert a folytonos rendőrségi razziák miatt egy idő után már senki nem ment oda. Miután az üzlet gazdát cserélt, a rendőrségi razziák egyszeriben abbamaradtak.

Hegedűs László ügyvéd a lapban azt mondta, az erőszak vagy fenyegetés hatása alatt kötött szerződés semmis. Aki ilyen körülmények között veszítette el tulajdonát, eljárást indíthat a szerződés semmisségének kimondásáért, majd több címen is kártérítésért perelhet. Ez esetben pedig akár az állam is perelhető, hiszen az állam erőszakszervezete volt az, amely a gyanú szerint korrupt rendőrök közvetítésével a konkurencia megbízásából ellehetetlenítette a kérdéses szórakozóhelyeket.

Az Népszabadság ezt összefüggésbe hozta a letartóztatott Vizoviczki László ügyével. A lap és a Magyar Nemzet is azt írta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsítja a letartóztatott Vizoviczki Lászlót, hogy megállapodott a rendőrökkel, hogy az ő szórakozóhelyein ne, csak a konkurenciánál legyenek razziák. Ha az ügyészség bizonyítani tudja a gyanúsításban megfogalmazott állítását, amely szerint Vizoviczki László a konkurensei tönkretételéért is fizetett kenőpénzt, egyszersmind kielégítő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az egykori tulajdonosok kényszer hatására adták el érdekeltségeiket, akkor a rendőrség törvénytelen közreműködése miatt jogosan illeti meg őket kártérítés - fogalmazott Hegedűs László.

A Magyar Nemzet online kiadása szerint egy rendőr megkereste a Magyar Prevenciós Alapítvány elnökét azzal, hogy próbáljanak közbenjárni a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó egyik szórakozóhelynél, mert őt nem engedték dolgozni. Braun Mónika, az alapítvány elnöke azt mondta, hogy a rendőrt állítólag életveszélyesen megfenyegették, amikor intézkedni akart a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén. Az alapítványnak fiatalok azt mondták, hogy aki összeesett a szórakozóhelyen, azt autóval elvitték a sziget egy másik pontjára. Mentőt nem hívtak, mert így akarták elkerülni, hogy razziákat indítsanak.

Csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték azt a két rendőrt, akiket még kedden fogtak el korrupció gyanúja miatt. Az eddigi négy gyanúsított rendőrből az egyik az év rendőre is volt, egy másikat pedig bravúros túsztárgyalóként tartották számon. Erről bővebben itt olvashat.