Tiltott állásban a nemzetgazdasági tárca államtitkára

Vágólapra másolva!
Pleschinger Gyula, a gazdasági tárca államtitkára három állásban is dolgozik, és mind a háromért fizetést kap. A Blikk szerint hét hónapja törvénytelenül vesz fel az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatósági tagságáért havi 300 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárja hét hónapja törvénytelenül ül az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatóságában, és vesz fel jelenleg havi 300 ezer forintot - írja a pénteki Blikk a jogszabályokra hivatkozva.

Az államtitkárok jogállását is szabályozó 2010. évi XLIII. törvény 10-es paragrafusának 1-es bekezdése szerint: "politikai vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt... nem létesíthet". Pleschinger 997 ezer forintos államtitkári jövedelme mellett az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) igazgatóságának elnöke is 495 ezerért, az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) igazgatóságában végzett munkájáért további 300 ezret kap - írja a Blikk.

Az ÁKK-s tagság azonban egyike azon kevés speciális munkaköröknek, amelyek esetében a tiltást nem kell alkalmazni. A törvény az OBA-val azonban nem tesz kivételt

"Az Országos Betétbiztosítási Alap jogállásáról és szervezetéről a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) kifejezetten feljogosítja a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős minisztert, hogy az alap igazgatótanácsába tagot delegáljon" - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Blikknek küldött közleményében.

A tárca szerint a Blikk által idézett törvény "nyilvánvalóan nem kívánta szűkíteni" a felelős tárcavezető, vagyis Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter személykijelölési jogát. Ennek ellenére megköszönték az észrevételt, és úgy látják: "a zavarok elkerülés érdekében a két törvény közötti összhang egyértelmű megteremtésére lenne szükség".

"Nyakatekert magyarázat, hogy egy törvény nyilvánvalóan nem kívánja szűkíteni a másik adta lehetőséget" - mondta a lapnak Lövétei István közigazgatási jogász. Ilyen esetben érdemes szó szerint venni a törvényt, és mivel a norma szövege az OBA-t külön nem engedélyezi, ezért az államtitkári poszttal összeférhetetlen - tette hozzá.