FH: Magyarország az antidemokratikus trend élenjárója

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor az ukrán elnökhöz hasonlóan reformokra hivatkozva bontja le a fékeket és egyensúlyokat - állítja a jogvédő szervezet elnöke.
Vágólapra másolva!

Súlyosan bírálja a magyar kormányt a Freedom House szerdán közzétett Nations in Transit 2012 jelentése. A nemzetközi jogvédő szervezet már a beszámolót ismertető sajtójelentésben is kiemeli Magyarországot és Ukrajnát, mondván: ezekben lezajlott negatív fejlemények a közép- és kelet-európai antidemokratikus trend élvonalában vannak. E két ország esete komoly kérdéseket vet fel a az Európai Unió fiatal demokráciái tartósságáról, áll a jelentésben. Ráadásul a növekvő gazdasági bizonytalanság mellett a magyarországi és ukrajnai antidemokratikus tendenciák meghonosodhatnak máshol is a régióban.

Orbán Viktor magyar kormányfő és Viktor Janukovics ukrán elnök az úgynevezett reformokra hivatkozva szisztematikusan lebontja fékeket és egyensúlyokat - jelentette ki David J. Kramer, a Freedom House elnöke. Szerinte e két vezető a "putyinizálódás" utján jár, miközben Oroszországban éppen az elmúlt évben gyengült ez a folyamat, és várják el mind többen a kormány elszámoltathatóságát, illetve az átláthatóságot.

A jelentés szerint évről évre követve Magyarország teljesítményét, kirajzolódik a legnyilvánvalóbb példája a demokrácia hanyatlásának az új EU-tagoknál, ahol a visszafordíthatatlan demokratikus reformokat a többi között a korrupció és a rugalmas hálója, a közbizalom alacsony foka, illetve az ingatad gazdaság akadályozza. A térségben egyébként öt másik uniós tagnál - Bulgária, Csehország, Litvánia, Románia és Szlovákia - látható visszalépés az elmúlt öt évben.

A Freedom House értékelésében Magyarország maradt a "konszolidált demokráciák" kategóriában, de ennek legalájára került.