Vágólapra másolva!
Navracsics Tibor igazságügy-miniszterként örül azoknak a lépéseknek, amelyek erősítik a jogbiztonságot Magyarországon - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában arra reagálva, hogy Áder János államfő ismét visszaküldött két törvényt megfontolásra a parlamentnek.
Vágólapra másolva!

Navracsics Tibor igazságügy-miniszterként örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon; a miniszterelnök-helyettes, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője így reagált szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra, hogy az államfő ismét visszaküldött megfontolásra két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek.

Áder János - ahogyan múlt héten a médiatörvény módosítása esetében - ezúttal is eljárási és formai kifogásokat fogalmazott meg. Álláspontja szerint a kisajátításról szóló törvény módosítását az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály pedig olyan súlyos koherenciazavarban szenved, amelyet csak újbóli megtárgyalásával lehet orvosolni.

Navracsics Tibor az ezzel kapcsolatos felvetésre a szerda reggeli rádióinterjúban azt mondta: politikusként nem kommentálhatja a köztársasági elnök megnyilvánulásait, ugyanakkor mint igazságügyi miniszter örül annak, "ha jogszabályok betartatásáról van szó, és hogy ha olyan lépések történnek, amelyek erősítik a jogbiztonságot Magyarországon".

A miniszterelnök-helyettes kérdésre szólt a Miniszterelnökség átalakításáról is, kifejtve, hogy a politikai koordináció, azaz a kormányzat politikai döntéshozatali központja és a képviselők közötti koordináció erősebb lesz. Politikai értelemben válik erősebbé a Miniszterelnökség - mondta, hozzátéve: Orbán Viktor kormányfő fogalmazta meg azt az igényt, hogy a választásokhoz közeledve erősebbé váljon a Miniszterelnökség politikai célmeghatározó szerepe.

Ez megerősíti az [origo] értesülését, mely szerint a Miniszterelnökség a következő két évben az eddiginél jóval fajsúlyosabb lesz, vezetője, Lázár János pedig a politikai kormányzás második számú kulcsszereplőjévé válik. Egy, a Miniszterelnökség átalakítására rálátó kormánytag szerint a 2014-es választásokig Lázár egyik legfontosabb feladata lesz, hogy "átverje Orbán ötleteit a bürokrácián".