Nincs benne a jövő évi költségvetésben a BKV támogatása

Vágólapra másolva!
A BKV támogatására a 2013-as költségvetés tervezet egyetlen fillért sem tartalmaz - írja a Napi Gazdaság. Matolcsy György és Tarlós István korábban 22 milliárd forintos támogatásról állapodtak meg. Az NGM szerint a kormány betartja a fővárossal kötött megállapodást.
Vágólapra másolva!

Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint - írja a Napi Gazdaság. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester április végén írta alá egy hosszútávú finanszírozási szerződést, amely szerint az idén Budapest megkapja a költségvetésben e célra félretett, aztán befagyasztott 32,2 milliárd forintot, 2013-ban pedig 22,2 milliárdot fog kapni.

A Napi Gazdaság szerint azonban a fővárosi tömegközlekedés támogatására a 2013-as költségvetés tervezet egyetlen fillért sem tartalmaz. A kormány a múlt héten fogadta el első olvasatban a 2013-as költségvetési törvény tervezetét, és a jövő heti ülésén fogja véglegesíteni, hogy jövő pénteken benyújthassa a parlamentnek. Az állam jövő évi gazdálkodási kereteit tartalmazó terv java részt a Széll Kálmán-terv 2.0-ban jelzett intézkedéseket ülteti át jogszabályba.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben reagált a lap állításaira. Az NGM szerint a kormány betartja a fővárossal kötött megállapodást. A közlemény szerint a fővárosi helyi közösségi közlekedés központi működési támogatása a 2013. évben - a 2012. évhez képest - 10 milliárd forinttal, 22 milliárdra csökkenhet.

"2013. évtől ugyanakkor a helyi önkormányzatok feladat-ellátási és finanszírozási struktúrája is megújul" - teszi hozzá az NGM. Ennek keretében a fővárosi önkormányzat rendelkezésére álló forrás-rendszer a tárca szerint várhatóan úgy módosul, hogy az fedezetet teremtsen a BKV Zrt. finanszírozására.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére közölte: ha igaz is a sajtóhír, attól még a számos elemből álló megállapodás egésze hatályos, sőt a kormány még javít is a főváros pozícióján.

A kormány és Tarlós István főpolgármester április végén írta alá a BKV finanszírozásáról szóló megállapodást. Ennek értelmében a kormány feloldja a tavaly zárolt 32 milliárdos normatívát, biztosítja az adókivetési jogot, és fokozatosan kivonul a BKV finanszírozásából. A főváros a többi között vállalta, hogy olyan üzlet- és tarifapolitikát folytat, amely figyelembe veszi az inflációt, növeli a bevételeket, megvizsgálja a külső szolgáltatók bevonásának lehetőségét, és uniós támogatás esetén áttér az elektronikus jegyrendszerre.