Művészfotókat rendelnek Orbán Viktorról

Vágólapra másolva!
Havonta közel egymillió forintot fizet a Miniszterelnökség azért, hogy Orbán Viktorról művészfotók, művészi igényű fotódokumentáció készüljön. A fotózásra Burger Barnát kérték fel, eddig is ő fotózta a miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök részvételével zajló események helyszíni, teljes és művészi igénnyel elkészített fotódokumentációjára kötött szerződést a Miniszterelnökség Burger Barna fotóssal, illetve az ő Fókusz-Pókusz Kft. nevű cégével - derül ki a kormány honlapjára feltöltött szerződésből. A képekért Burger Barna havonata nettó 750 ezer forintot kap, azaz a szerződés egy éve alatt összesen 9 millió forintot keres.

Forrás: Miniszterelnökség/Burger Barna
Orbán Viktor és Barack Obama amerikai elnök Burger Barna művészi képén

Burger Barna már a kormányváltás óta fotózza Orbán Viktort, az előző évben is hasonló szerződést kötött vele a Miniszterelnökség. Az akkori szerződés tárgya ugyanakkor nem hangsúlyozta, hogy "művészfotókat és művészi igényű" fotókat kell készítenie. A szerződés szerint Burger Barnának minden, a miniszterelnök részvételével zajló eseményt le kell fotóznia, még a zártkörű eseményeken is részt vehet.

A miniszterelnökről készített fotókat a kormányváltás óta rendszeresen publikálják is többek között Orbán Viktor Facebook-oldalán. A képek tanúsága szerint Burger Barna elkíséri a miniszterelnököt külföldi útjaira is, lefényképezi a repülőn, út közben, ott van a tárgyalások utáni lazításoknál is, de publikáltak már olyan képet is, ami Fidesz elnökségének zárt ülésén készített.

Forrás: MTI/Miniszterelnökség/Burger Barna
Orbán Viktor Silvio Berlusconival szkanderezik egy brüsszeli ülésen - Burger Barna képe