Hűtlen kezeléssel is gyanúsítják Galambos Lajost

Vágólapra másolva!
Új bűncselekménnyel, ezúttal hűtlen kezeléssel gyanúsította meg az ügyészség az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját - értesült a Magyar Nemzet. Galambos Lajos ugyanakkor tagadja, hogy a polgári elhárítás által öt évvel ezelőtt kötött szerződéseknél bűncselekményt követett volna el.
Vágólapra másolva!

Újabb bűncselekménnyel, ezúttal hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) budapesti regionális osztálya hétfőn Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a polgári elhárítás által öt évvel ezelőtt kötött több szerződéssel kapcsolatban - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Molnár Lajos, Galambos védője arról tájékoztatta a lapot, hogy védence tizenöt oldalas vallomást tett, amelyben tagadta az új ügyszámon indult eljárásban megfogalmazott bűncselekmény elkövetését.

Mint mondta, a vallomástétel után azzal fordult a nyomozó hatósághoz, hogy bűncselekmény hiányában szüntessék meg az eljárást ügyfelével szemben, mert álláspontja szerint Galambos Lajos idegen vagyon kezelésével kapcsolatban nem szegte meg jogszabályi kötelezettségét.

Az ügyvéd a nem nyilvános minősítésű eljárásról azt valószínűsítette, hogy az újabb gyanú közlése összefügg azzal a vallomással, amelyet a titkosszolgálati hátterű Egymásért Alapítvány első fokon elítélt vezetője, Földesi-Szabó László a múlt pénteki ügyészségi kihallgatásán tett.