Újabb két törvényt küldött vissza Áder

Vágólapra másolva!
Megfontolásra visszaküldött a parlamentnek két, a múlt héten megszavazott törvényt Áder János államfő.
Vágólapra másolva!

A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a kisajátításról szóló törvény módosítását az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály pedig olyan koherenciazavarban szenved, amelyet csak újbóli megtárgyalásával lehet orvosolni.

A parlamenti honlapon olvasható részletes indoklás alapján Áder János kifogásolta, hogy a Ház a kisajátítási törvény módosításakor egy zárószavazás előtti indítvány elfogadásával az állattenyésztésről szóló törvényen is változtatott, noha azt az egységes javaslat nem érintette. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvénymódosítás a sportcélú ingatlanok tulajdonjogi helyzetének rendezéséről szóló elfogadott, de még nem kihirdetett jogszabályon is változtatott volna, amit a jogalkotási törvény nem tesz lehetővé.

Áder korábban egy látszólag lényegtelen apróság miatt már visszaküldött egy törvényt, a médiatörvény módosítását a parlamentnek. Akkor azt ígérte, a jövőben is következetesen vizsgálni akarja a törvények alkotmányosságát és formai megfelelőségét.