Lopott teherautóval gázolt egy férfi Óbudán

Vágólapra másolva!
A tettes az autóval előbb elütött egy nőt, majd kétszer ütközött, végül menekülni próbált, de elfogták.
Vágólapra másolva!

Lopott teherautóval gázolt el egy középkorú nőt egy férfi a főváros III. kerületében kedden. A jármű két autóval is ütközött. Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Horváth Katalin Fanni elmondta: a Flórián téri aluljáróban rakodott ki egy sofőr a teherautójából, amikor egy 35 év körüli férfi beszállt az autóba, és elhajtott.

Menekülés közben a férfi a Flórián tértől néhány száz méterre a zebrán gázolt el egy középkorú nőt, aki súlyosan megsérült, a mentők kórházba szállították. A férfi a gázolás után továbbmenekült, majd két autóval is frontálisan összeütközött, emiatt meg kellett állnia. Az egyik jármű külföldi rendszámú volt, egyik utasa súlyosan, a másik könnyebben megsérült. A mentők kórházba szállították őket.

A teherautóból kiszálló, gyalog menekülő férfit járókelők állították meg, a rendőrök így fogták el.