Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a vihar

Vihar pusztított Tolan és Baranya megyében, romok Harkányban, olvasói kép
Vágólapra másolva!
Baranya megyében több mint negyven, Tolna megyében pedig 30 bejelentés érkezett a katasztrófavédőkhöz, összesen több mint száz esetben kellett kivonulni a tűzoltóknak kedd este a vihar miatt.
Vágólapra másolva!

Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a hétfő esti vihar országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd reggel. Hajdú Márton elmondta: több mint száz esetben kellett a tűzoltóknak a vihar miatt valamely helyszínre kivonulniuk az országban. A legtöbb bejelentést - több mint negyvenet - Baranya megyéből kapták, de Tolna megyében is húsz-harminc, Bács-Kiskun megyében pedig harminc-negyven esetben kellett intézkedniük. A tolnai Szekszárdon a helyi kórház épületét is megrongálta a vihar.

Elsősorban a kidőlt fák okoztak gondot, illetve a vihar több épületben is kárt tett; személyi sérülésről nem érkezett bejelentés - tette hozzá. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Budapesten csak egyszer kellett kivonulniuk a vihar miatt: a XIV. kerületben egy fa kettéhasadt, és autókat, illetve egy kerítést rongált meg. Személyi sérülés ebben az esetben sem történt.

Forrás: Bíró Károly (olvasónk felvétele)
Tűzoltók dolgoznak Harkányban. Bíró Károly felvétele


Készített fotót a vihar okozta károkról, vagy magáról a viharról? Küldje be képét a [email protected] e-mail címre!