Több száz liter üzemanyag-adalék égett Fóton

Vágólapra másolva!
600-700 liter fáradt olaj és egyéb üzemanyag-adalék gyulladt ki Fóton egy autószerelő üzemben. A tüzet eloltották, egy tűzoltó könnyebben megsérült. A környező házak lakóinak egy időre el kellett hagyniuk az otthonukat.
Vágólapra másolva!

Eloltották Fót iparterületén azt az autószerelő-üzemben keletkezett tüzet, melynek során 600-700 liter fáradtolaj és egyéb üzemanyag-adalék lobbant lángra; egy tűzoltó könnyebben megsérült - közölte a Pest megyei és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgatósági szóvivő hétfő este az MTI-vel.

Kádasi Csaba megyei szóvivő elmondta, hogy a katasztrófavédelmi labor helyszíni mérései szerint a levegő szén-monoxid tartalma mindvégig az egészségügyi határérték alatt maradt. Ennek ellenére elővigyázatosságból arra kérték a közeli utca néhány házának lakóit, hogy rövid időre hagyják el lakásaikat, de nemrégiben mindenki hazamehetett - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: Urbán Jonatán (olvasónk)

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az oltáson dolgozó 40 fővárosi, illetve gödöllői tűzoltó közül egy könnyebben megsérült. A védőfelszerelés használata ellenére oltóhab került a szemébe. A tűzoltó doktorszolgálat a helyszínen ellátta a férfit, akit ezt követően kórházba szállítottak.