Rendőr gyilkolt Balatonfüreden

Vágólapra másolva!
A felesége "társaságában levő személyt" lőtt fejbe egy rendőr hétfőn délután Balatonfüreden, a Bartók Béla utcában, majd maga ellen fordította a fegyverét. Mindketten meghaltak. Az ügyet a Veszprémi Nyomozó Ügyészség vizsgálja.
Vágólapra másolva!

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság egyik rendőre követett el gyilkosságot hétfőn dél után 20 perccel a Bartók Béla úton. Az [origo]-nak Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóreferense azt mondta, a rendőr egy önvédelmi célra tartott maroklőfegyverével lőtte fejbe "a házastársa társaságában lévő személyt", majd magával is végzett.

A rendőr és az áldozata is meghaltak a helyszínen - tette hozzá a sajtóreferens, aki szerint a helyszíni szemle még mindig folyamatban van. További részleteket nem árult el, a rendőr feleségéről csak annyit mondott: nincs információja arról, hogy baja esett volna. Azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy féltékenységből történt volna a gyilkosság.

Az ügyben a Veszprémi Nyomozó Ügyészség folytatja az eljárást. Azért nem a rendőrség nyomoz, mert rendőr is érintett. A megyei rendőrség korábbi közleményében az szerepelt, hogy kevéssel fél egy előtt érkezett bejelentés a főkapitányságra a gyilkosságról.

A gyilkosság a Bartók Béla utcában történt, az [origo]-nak az egyik szomszéd, egy idős férfi délután két óra után azt mondta, még mindig tele van az utca rendőrökkel, és nagy tömeg gyűlt össze a helyszínen. A környéket lezárták.

A Veszprém megye híreivel foglalkozó Napló-online.hu-nak a szomszédok azt mondták, ők úgy tudják, hogy a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhat. A szomszédok két sorozatlövést - mindkét esetben öt-hat durranást -, valamint éles sikítozást hallottak a helyszínről.

A balatonfüredi mentőállomáson nem tudtak tájékoztatást adni a történtekről, a veszprémi mentőállomás vezetője pedig csak annyit közölt, hogy jelenleg hírzárlat van a lövöldözéssel kapcsolatban.