Véget ért a tiltakozó taxisok felvonulása

Vágólapra másolva!
Több mint ezer taxis tiltakozott a munkájukat érintő jogszabály-változások miatt. A Hősök teréről vonultak a Belvárosig, az Andrássy út környékét lezárták. A taxisok többek között fix tarifát és több szakmai egyeztetést szeretnének a döntéshozókkal. A közlekedés többi résztvevője nyugodtan fogadta a felvonuló taxisokat, akik alig két óra alatt végeztek a felvonulással.
Vágólapra másolva!

Több mint ezer járművel forgalomlassító taxisdemonstrációt tartottak hétfő délután Budapesten, hogy a fuvarszervezők így hívják fel a figyelmet munkakörülményeikre, és jogaik rendezését követeljék, illetve tiltakozzanak a hivatásukat érintő, januártól életbe lépő új rendelkezések ellen.

A különféle személyi fuvarozó cégekhez tartozó sofőrök a Felvonulási téren, a parkolóban gyülekeztek autóikkal, majd rendőri felvezetés mellett indultak el az Andrássy úton az Oktogon és a Blaha Lujza tér érintésével a Főpolgármesteri Hivatal elé a Városház utcába, hogy onnan a Lánchídon át, a várost megkerülve a Margit hídon keresztül térjenek vissza kiinduló pontjukra.

Mivel a forgalomlassító demonstrációt a délutáni csúcsforgalom idejére időzítették a taxisok, a rendőrség már korábban lezárta az útkereszteződéseket, hogy elkerüljék a dugókat és torlódásokat, de így is nagyobb tumultus alakult ki Budapest belvárosában.

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója több taxissal beszélt, akik szerint nem maradt más lehetőségük az ügyük rendezésére, mint a tüntetés, mert sem a főváros, sem a BKK nem veszi őket komolyan. Az autókon több felirat is olvasható, ezek többsége fix tarifát, non-stop ügyfélszolgálatot és több szakmai egyeztetést követel.

Az [origo] tudósítója szerint a dugó ellenére nem dühösek az emberek a tüntető taxisokra, de a taxisok ügye mellett kiálló szimpatizánsok is hiányoznak az utakról. A taxisok kevéssel negyed öt után hangosan dudálva haladtak el a Városháza előtt, az épület előtt nagyjából 20 rendőr teljesített ekkor szolgálatot. Metál Zoltán főszervező szerint az öt órakor véget ért felvonuláson több mint ezer embert vett részt, közel kilencszáz autóval. Metál az [origo]-nak elmondta, hogy a labda már Tarlós István térfelén pattog, ők készen állnak a tárgyalásra.