Orbán büntető csapásai kísérik Lázár érkezését

Orbán Viktor, mi ellen erősítené Orbán az izmait
Vágólapra másolva!
Nemcsak a posztokat, a feladatokat is újraosztja kormányában Orbán Viktor, és ezentúl még több területet közvetlenül ő fog irányítani, akaratát pedig Lázár Jánosnak kell majd átvernie a kormányon és a bürokrácián. Az új államtitkárt több fideszes máris úgy emlegeti, mint a kormány második emberét, aki júniustól Matolcsy helyett "Orbán igazi jobbkeze" lesz.
Vágólapra másolva!

"A Miniszterelnökség a következő két évben az eddiginél jóval fajsúlyosabb lesz, vezetője, Lázár János pedig a politikai kormányzás második számú kulcsszereplőjévé válik" - mondta az [origo]-nak egy, a Miniszterelnökség átalakítására rálátó kormánytag. Szerinte a 2014-es választásokig Lázár egyik legfontosabb feladata lesz, hogy "átverje Orbán ötleteit a bürokrácián", az átalakított Miniszterelnökség célja pedig az, hogy "eredményeket mutasson fel az eddig gyengélkedő területeken, mint például a diplomácia vagy az uniós beruházások területén".

Lázár János június 2-tól vezeti a Miniszterelnökséget államtitkári rangban, a fideszes politikus az új tisztsége miatt lemondott a Fidesz parlamenti frakciójának vezetéséről és a hódmezővásárhelyi polgármesterségről is. Orbán Viktor, aki Hódmezővásárhelyre is elment, hogy kikérje a polgármestert a helyiektől, a Délmagyarországnak adott interjújában a múlt héten azt mondta Lázár János államtitkári felkéréséről: "erre a posztra egy igazi erős végrehajtó ember kell, aki határidőket, döntéseket oszt ki és tartat be". Lázár pedig az új feladatáról múlt héten kijelentette: a teljes kormányzati munka politikai összehangolása lesz az elsődleges feladata. Hozzátette, "nem kancellária építése lesz a feladatom, vagyis nem hatalom, hanem szolgálat".

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Orbán Viktor Lázár János mellett nyújtózkodik

Az [origo]-nak ugyanakkor névtelenséget kérő kormánytagok és fideszes politikusok azt mondták, őket úgy tájékoztatták, hogy Orbán jelentősen erősíti a Miniszterelnökség szerepét a kormányban. "Új hatásköröket is kap Lázár, de még fontosabb, hogy kíméletlenül számon kéri majd a minisztériumokon a kormányfő által meghatározott feladatokat, nem lesz sunnyogás" - mondta egy kormánytag, aki úgy látja: a Miniszterelnökség eddigi államtitkára, "Varga Mihály erre képtelen lett volna, ehhez egy Lázár kell".

Orbán magához vonja a kormányzati ellenőrzést

"Lázár kinevezésével Navracsics Tibor szerepe várhatóan csökken a kormányon belül" - jelentette ki egy, az átalakításra rálátó kormánytag, aki szerint a az eddigi munkamegosztás felborul "a Miniszterelnökség javára". Mint arról korábban írtunk, 2010-ben kényes egyensúlyt dolgozott ki a Fidesz Varga Mihály és Navracsics Tibor hatáskörei között, Lázár érkezése ezt a munkamegosztást rúgja fel. Több kormánytag is azt mondta, hogy a jövőben a politikai irányítás (például a célok kijelölése, a tárcáknak kiadott feladatok számonkérése) Lázárhoz tartozik, a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) kizárólag adminisztrációs feladata lesz.

Ez a változás azért jelentős, mert a második Orbán-kormány megalakulásakor, amikor megszűnt a korábbi Miniszterelnöki Hivatal, még az alkotmányt is módosították a kormánypártok, hogy megerősítsék Navracsics pozícióját. A miniszterelnök-helyettesi pozíció ugyanis hivatalosan nem létezett 2010 előtt.

Navracsics gyengülését jelzi az is, hogy a jövőben a Miniszterelnökség felügyeli majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), amely eddig a KIM-hez tartozott. A tervek szerint az államtitkárrá kinevezett Győri Tiborhoz tartozik majd közvetlenül a szervezet, amelynek feladata például a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzése, a költségvetési szervek ellenőrzése, illetve az állami többségű gazdasági társaságok felügyelete. Eddig is előfordult, hogy a Miniszterelnökség kommunikált egy Kehi-ellenőrzést, például a magánnyugdíj-pénztárak esetében, de a jövőben - ahogy egy kormánytag fogalmazott - "Orbán közvetlenül magához vonja a kormányzati ellenőrzést".

Orbán elégedetlen a külüggyel

Szintén le kell mondania egy szervezetéről a Külügyminisztériumnak, a jövőben ugyanis a Miniszterelnökséghez tartozik majd a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatal. Lázár János a múlt heti interjújában azt mondta, hogy "a fokozódó külpolitikai aktivitás támogatása" miatt vennék el a hírszerzést a Külügyminisztériumtól, az [origo]-nak azonban több, a részleteket jól ismerő kormányzati tisztviselő is azt mondta, hogy "Orbán elégedetlen a Külügyminisztériummal és a hivatali dolgozók hatékonyságával".

Egy forrás szerint eddig úgy működött a rendszer, hogy a hírszerzési adatokat az Információs Hivatal összegezte, továbbította a Külügyminisztériumnak, ahonnan "a szerkesztett anyagokat igény szerint elküldték a miniszterelnöknek". A jövőben Orbán és Lázár kihagyná a sorból a külügyi tárcát, mert - egy forrás szerint - például az EU-IMF-tárgyalások miatt az eddiginél is jobban szükség lesz arra, hogy a kormányfő ismerje a külföldi reakciókat, a külföldről érkező információkat.

Forrás: MTI/Beliczay László

Egy Orbán Viktor környezetében dolgozó forrás szerint "a miniszterelnök sem nyilvánosan, sem a háttérben nem sok segítséget kapott a külügytől az elmúlt két évben, amikor pedig rászorult volna a nemzetközi támadások miatt." Szintén Orbán külüggyel való elégedetlenséget jelzi, hogy a saját nemzetközi kapcsolatainak intézését nem hagyja a Külügyminisztériumra: ezért júniustól az eddigi szóvivője, Szijjártó Péter felel. Szijjártó az új feladatról korábban azt mondta az [origo]-nak: a miniszterelnök a poszt létrehozását azzal indokolta neki, hogy a nemzetközi kapcsolatok területe "az elmúlt két évhez képest még inkább fel fog értékelődni, a keleti nyitás ugyanis még intenzívebb munkát igényel".

Lázárnak "ki kell rugdosnia" a beruházásokat

"Orbán azt várja Lázártól, hogy felpörgesse a bürokráciát ott, ahol lelassult" - mondta egy forrás, aki szerint jó példa erre az uniós beruházások felügyelete, amely valószínűleg Lázár feladata lesz a választásokig. Az uniós forrásokból megvalósuló beruházások nyomon követése, a programok tervezése jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feladata. Információnk szerint az NFÜ biztosan marad a Németh Lászlóné által vezetett Nemzeti Fejlesztési minisztérium felügyelete alatt. Lázár János feladata várhatóan az lesz - ahogy egy kormányzati tisztviselő fogalmazott -, hogy "kirugdossa az NFÜ-ből és a kivitelezőkből, hogy elkészüljön az út, az óvoda és a logisztikai központ a választásokig".

A forrás szerint Németh Lászlóné felel a jövőben is az uniós beruházásokért, de Lázár tesz majd arra javaslatot, hogy az egyes régiókban "politikai szempontból mi az elsődleges, minek kell minél gyorsabban megvalósulnia". Egy másik, átalakításra rálátó kormánytag szerint a változásban az is szerepet játszik, hogy Orbán nem bánná, ha nem a szerepléstől ódzkodó Németh Lászlóné, hanem Lázár János kommunikálná a beruházások megvalósulását. Lázár János a múlt héten azt mondta erről a feladatáról, hogy valóban felelőssége lesz abban, hogy a választókerületek fejlesztéspolitikai céljai megvalósuljanak. Megjegyezte ugyanakkor, "annyi kulcs van az asztalomon jelen pillanatban, hogy még válogatok, hogy most melyik kulccsal mit csinálok".

Több fideszes képviselő is megerősítette az [origo]-nak, hogy a párt hétfői frakcióülésén Lázár János röviden ismertette az átalakuló Miniszterelnökség céljait. A frakcióülésen Lázár beszámolt arról, hogy helyettes államtitkárai (akiket nem nevezett meg) milyen feladatot végeznek majd. Ahogy erről múlt heti interjújában is beszélt: a parlamenti helyettes államtitkára a politikai program megvalósításával, a stratégiai helyettes államtitkára a 2014-es felkészüléssel foglalkozik majd, illetve lesz egy helyettes államtitkár, aki a választókerületek és a kormány közötti együttműködést szervezi majd.

A képviselők szerint Lázár arról is beszélt a Fidesz-frakciónak, hogy a Miniszterelnökség az eddiginél többet fog kezdeményezni politikai ügyekben, és határozottabban számon kéri a kijelölt feladatokat. Egy fideszes képviselő a frakcióülés utána azt mondta: "bár Lázár nem mondta ki, de egyértelműnek tűnt, hogy mostantól ő lesz a kormány második embere". Egy képviselőtársa egyetértett ezzel, és úgy fogalmazott: "most már Lázár Orbán igazi jobbkeze, nem Matolcsy".