Nem harangoznak az egyházak Trianonért

Vágólapra másolva!
A templomok harangjai az istentisztelekhez kötődnek, ezért nem fognak megszólalni a nemzeti összetartozás napján az államtitkár kérésére. Kovács Zoltán korábban azt kérte az egyházaktól, hogy egyperces harangzúgással csatlakozzanak a megemlékezéshez, de ezt az egyházak elutasították.
Vágólapra másolva!

Levélben utasították el a katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők Kovács Zoltán államtitkár kérését, hogy harangozzanak június negyedikén, hétfőn a trianoni békeszerződés emlékére. Az Evangelikus.hu honlapon közölt levél szerint azért nem harangoznak a templomok, "mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak."

A levelet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke jegyezte.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.