Gyorsan kedvében jár Ádernek a Fidesz

Vágólapra másolva!
A parlament változatlan tartalommal fogadja majd el a médiatörvény módosítását, amelyet Áder János államfő nem írt alá - mondta Rogán Antal, a Fidesz új frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szerinte gyorsított eljárásban fogadhatják majd el újra a törvényt, a parlament már hétfőn újratárgyalhatja a törvényt. A köztársasági elnök szerint a törvénymódosítás elfogadása nem felelt meg a házszabálynak. Rogán szerint "ügyelni kell arra, hogy ilyet a jövőben ne kövessenek el", de - tette hozzá - "aki sok munkát végez, oda néha hiba is belecsúszik".
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés az államfő kérésének megfelelően lefolytatja az új eljárást, és változatlan tartalommal fogadja el a médiatörvény módosítását - reagált Rogán Antal, a Fidesz új frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra, hogy az államfő visszaküldte a jogszabályt.

Áder János csütörtökön levélben tájékoztatta a parlamentet arról, hogy alkotmányos szempontból kifogástalannak találta az államfő a médiatörvény módosítását, de egy eljárási hiba miatt arra kéri a parlamentet, hogy foglalkozzon ismét a jogszabállyal. Az elnök szerint a törvénymódosítás elfogadása nem felelt meg a házszabálynak, a fideszes L. Simon László egyik zárószavazás előtti módosító indítványának benyújtását ítélte házszabályellenesnek az államfő.

Rogán Antal erről azt mondta: nagyon fontos a számukra a köztársasági elnök véleménye, és mivel tartalmilag rendben találta a jogszabályt, "ezért a kérésének megfelelően lefolytatják az új eljárást, és változatlan tartalommal el fogják fogadni a médiatörvény-módosítást". A Fidesz-frakció új vezetője - aki június 2-án veszi át a képviselőcsoport vezetését Lázár Jánostól - hozzátette: erre minél hamarabb szükség van, mert az Alkotmánybíróság korábbi döntése miatt a jogszabálynak elvileg május 31-ig hatályba kellett volna lépnie.

Rogán felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági elnök által visszaküldött jogszabályok esetén van egy egyszerűsített, gyorsított eljárási lehetőség, és - tette hozzá - mivel itt tartalmi változás nem várható, ezért szerinte ezt fogják választani. A politikus azt ígérte, hogy a végleges döntést "csütörtök estéig bezárólag" hozzák meg az ügyben. György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke később közölte, hogy a házbizottság csütörtöki ülésén a Fidesz-frakció azt kérte, hogy a parlament már hétfőn tárgyalja a jogszabályt.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben hogyan tudják megakadályozni az ehhez hasonló formai hibákat, Rogán Antal azt mondta: bár nem ismeri, hogy pontosan milyen formai-eljárási hibára hivatkozott az államfő, de szerinte arra kell ügyelni, hogy ilyet a jövőben ne kövessenek el. Megjegyezte: sok jogszabályt fogadtak el az elmúlt két évben, amiből az következik, hogy "aki sok munkát végez, oda néha hiba is belecsúszik".

Az Országgyűlés május 24-én fogadta el a médiaszabályozás módosításait. A változtatásokat az tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hatályon kívül helyezte a szabályozás egyes passzusait.