Orbán: A középosztály olyan, mint a pornó

Vágólapra másolva!
A legnagyobb fegyverünk a kétharmados kormánytöbbség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti érdekről szóló csütörtöki konferencián. Orbán szerint továbbra is a legfontosabb partnerünk az Európai Unió, de az uniós válságkezelést el kell utasítani, mert káros az ország számára. Orbán azt mondta, a következő évek feladata, hogy a kormány felkészítse az országot a válság utáni időszakra.
Vágólapra másolva!

"A győzni tudás képessége abban áll, hogy másképp cselekszünk, mint a legyőzöttek" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt két év kormányzati teljesítményét értékelő konferencián. A Magyarország és az EU - a kapcsolatok jelene és jövője, a Fókuszban a nemzeti érdek című konferenciát a kormánnyal együttműködő Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó szervezte a Larus rendezvényközpontban. Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország, és "az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült".

Orbán szerint két sikeres év van Magyarország mögött. Pénzügyi, gazdasági és társadalmi stabilitásra volt szükség, "a lovakat vissza kellett rántani a szakadék széléről", és szerinte ezt a munkát elvégezte a kormány. Orbán szerint ráadásul úgy, hogy Magyarország ellen tudott állni "egy európai csábításnak". Ahhoz, hogy kivonjuk magunkat az ország számára káros lépések alól, "bonyolult taktikai akciósorra" van szükség: "a saját utunkat kell járni" és ellen kell állni azoknak a nyomásoknak, amelyek a magyaroknak hátrányos intézkedéseket akarnak bevezetni az országban - mondta Orbán. Példaként említette az ingatlanadó bevezetésére tett javaslatot.

Európára az a tendencia jellemző Orbán szerint, hogy bizonyos tagállamokban, például Görögországban az uniós elvárások miatt technokrata kormány került a megválasztott kormány helyébe. "A magyarok inkább a kétharmad mellett döntöttek" - mondta Orbán, aki szerint ez a legnagyobb előnyünk a nyugati országokhoz képest. A stabilitást biztosító intézkedések közé sorolta, hogy a hiányt 3 százalék alá vitte a kormány, és szerinte ott is marad a következő években. Orbán szerint az ország stabilitását segítette az új alaptörvény elfogadása is.

Magyarországot már egy válság utáni világra kell felkészíteni, ez lesz következő évek feladata - mondta Orbán. Szerinte meghatározó partnernek kell tartani továbbra is az uniós országokat és az euroatlanti együttműködés országait, de az EU által javasolt válságkezelést el kell utasítani. Orbán szerint ezt az indokolja, hogy ez az ország számára hátrányos intézkedéseket is tartalmazna. Ezek helyett pedig saját gazdaságpolitikát kell folytatni.

A miniszterelnök szerint szakítani kell az önsajnálattal, a beletörődéssel, a "csak a mát éljük túl logikával", a mások lábán állással, a mások pénzén éléssel és azzal a politikával, hogy "tanuljunk meg inkább kicsik lenni".

Az Orbán felszólalása előtt tartott kerekasztal-beszélgetésen vita alakult ki arról, hogy mi az a középosztály. Hegedűs Zsuzsa szociológus például azt mondta, hogy egy ilyen kategória értelmezhetetlen. Orbán a beszélgetés után Csaba László közgazdász fordulatát kicsit átfogalmazva azt mondta: "a középosztály olyan, mint a pornó: nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az".