Az ajkai iskolát is megkapja a Hit Gyülekezete

Vágólapra másolva!
Öt évig a Hit Gyülekezete működtetheti az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot - így döntött a város képviselő-testülete csütörtöki ülésén. Az egyházi átvételt az MSZP-s képviselők szavazták meg, a Fidesz tartózkodott. A Hit Gyülekezete vállalja a világnézeti semlegességet az iskolában, illetve azt, hogy biztosítja a tanárok közalkalmazotti juttatását.
Vágólapra másolva!

Több mint egy órán át tartott a vita az ajkai közgyűlésben arról, hogy átadják-e az Ajkai Szakképző Iskola fenntartását a Hit Gyülekezetének a következő öt évben. Az indulatos hozzászólásokkal kísért ülés közben két civil transzparenseket mutatott fel, amelyeken a "Ne legyetek hazaárulók!" felirat volt látható. Az ülésterem ajtajára a "Hazaárulók!" feliratot ragasztották.

A szocialista vezetésű ajkai önkormányzat a fenntartói jogot a következő tanévtől kezdődően adja át az egyháznak. A jelen lévő 14 képviselő közül a nyolc MSZP-s igennel szavazott a javaslatra, a Fidesz-KDNP hat képviselője tartózkodott. Az ülésre készített előterjesztés szerint a szakközépiskola dolgozói és szülői munkaközössége támogatták a fenntartóváltást. A szakközépiskolába 1200 tanuló jár.

Fülöp Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában azt kérdezte, hogy a szülők által készített petíciót miért nem osztották ki a képviselőknek. Jáger László jegyző válasza szerint két szülőtől egy, az iskolaátadás ellen tiltakozó, 118 aláírást tartalmazó aláírásgyűjtő ívet kapott, azonban az a közoktatási törvényben előírt egyetlen véleményezési feltételnek sem felel meg. A Veszprém Megyei Kormányhivatal határozathoz csatolt szakvéleménye szerint minden jogszabályi feltételnek megfelel a fenntartóváltás - ismertette a jegyző.

Garantálják a világnézeti semlegességet

Fenyvesi Zoltán fideszes képviselő szerint az iskola megsértette a szervezeti és működési szabályzatát, és a közoktatási törvényt is a szülők és a dolgozók véleményének kikérésekor, mert a többi között nem tartották be az előírt 15 napot a tájékoztatás és a szavazás között. Az ellenzéki képviselők véleménye szerint az alkalmazotti közösséget és a szülőket is félretájékoztatták. Horváth József MSZP-s alpolgármester az ülés után erre azt mondta, hogy az önkormányzat minden törvényt betartva a többség véleményének figyelembevételével döntött. A fenntartóváltásról szóló megállapodásban rögzítettek szerint az önkormányzat bármikor felmondhatja a szerződést, ha a Hit Gyülekezete egyház nem tartja be az abban rögzített vállalásait. Ezek közül kiemelte a világnézeti semlegességet garantáló kitételt, és a pedagógusok közalkalmazotti juttatásainak biztosítását.

Hoffman Rózsa oktatási államtitkár az egyik ajkai iskolában tartott csütörtöki rendezvényen azt mondta, törvényesen adták át az Ajkai Szakképző Iskolát a Hit Gyülekezetének. Arra a kérdésre, hogyan értékeli, hogy a szakközépiskolát a Hit Gyülekezete egyház veszi át, Hoffmann azt válaszolta: törvényesen bejegyzett egyházként joga van az iskola működtetésére, a törvényes döntést az emberek által megválasztott képviselő-testület hozta. "Ha nem örül neki a város, akkor talán az önkormányzati képviselőkre kellett volna befolyást gyakorolniuk a lakosoknak, hogy ne így döntsenek" - mondta. Hozzátette: a helyi képviselők kötelessége, hogy az emberek akarata szerint járjanak el.

A tanárok támogatták

Korábban az önkormányzat az alkalmazotti közösségek többségének véleményétől tette függővé, átadják-e a Hit Gyülekezetének az Ajkai Szakképző Iskolát és a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. A szavazást május 17-én zárták le az intézményekben, ebben eltérő eredmény született az átadásról: az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak többsége támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége elutasította a fenntartóváltást. Több ajkai szülő korábban az [origo]-nak azt mondta, nem tudja senki, milyen változást hoz majd az átvétel.

Szerdán a Hajdú-Bihar megyei Hajdúsámson képviselő-testülete határozott arról, hogy öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a településen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt.