Aligátorteknőst találtak a püspökhatvani patakban

Vágólapra másolva!
Nem engedik a gyerekeket a Galga-patakhoz Püspökhatvanban, miután egy aligátorteknőst találtak a vízben. A teknős veszélyes állatnak számít, de egy állatorvos szerint kicsi az esélye, hogy embert támadjon meg.
Vágólapra másolva!

Aligátorteknőst fogtak ki a Pest megyei Püspökhatvanban, a Galga-patakból. A falusiak attól tartanak, hogy több példány is élhet a sekély vízben, ezért a gyerekeket nem engedik a patakhoz - írta a Hír24.hu szerdán.

Schütz Éva állatorvos az MTI-nek elmondta, hogy az aligátorteknős vörös listás fajnak számít, azaz a kihalás veszélyezteti, Magyarországon nem tartható fogságban. Hozzátette, hogy az aligátorteknős veszélyes állatnak számít ugyan, de annak kicsi az esélye, hogy embert támadjon meg.

Az aligátorteknős észak-amerikai faj, így a magyarországi éghajlat megfelel neki. Életben tud maradni akár a szabadban is, de az állatorvos szerint elég ritka eset, hogy egy példánya patakból kerüljön elő. Schütz Éva úgy véli, hogy a korábban otthon tartott teknősét engedte valaki szabadon, ami egy másik amerikai faj, az ékszerteknős esetében elég gyakori eset.