Vágólapra másolva!
Egy bemutatóra érkezett pilóta versenyautóját szállító kamion balesete után indított vizsgálat több, valószínűleg rendőrségi vezetők által elkövetett visszaélést is felderített. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el a nemrég felmentett vezetők ellen.
Vágólapra másolva!

Szolgálati tekintély megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség. A Hvg.hu úgy tudja, hogy a nyomozás azokat a korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság kötelékében szolgáló, nemrég felmentett rendőri vezetőket érinti, akiknek a napokban vonták vissza a megbízatását. A lap szerint azonban nemcsak a három menesztett vezető, hanem azok két beosztottja is a nyomozás érintettje.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy az ügy a Forma-1-es versenyző, Jenson Button május 1-jei látogatása után pattant ki véletlenül. A pilóta kíséretéhez tartozó egyik kocsi karambolozott Budapesten, az ezt követő vizsgálat olyan, a rendőri intézkedéskor elkövetett visszaéléseket derített fel, amelyek miatt a BRFK átfogó ellenőrzésbe kezdett.

A versenyautót szállító kamion a repülőtérre tartva szenvedett balesetet. A karambol nem okozott nagyobb kárt, de mint kiderült, a rendőrség olyan járművel biztosított, amely nem szerepelt a magyarországi nyilvántartásban. A hatósági kíséretet szerződéskötés előzi meg, amelyben pontosan rögzíteni kell a hasonló konvojok összetételét. A közlekedésrendészeti főosztályon indított visszamenőleges vizsgálat feltárta, hogy az ott dolgozók lényegesen több túlórát számoltak el maguknak a teljesítéseknél, és ezzel jelentős bevételre tehettek szert.

Pintér Sándor belügyminiszter a múlt héten Markó Attila ezredes, a BRFK vezetőjének rendészeti helyettese, Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője pedig Jánosik István ezredes, a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjének megbízatását vonta vissza indoklás nélkül. Később szintén indoklás nélkül mentették fel a biztosítási osztály irányítóját, Ács Emesét, majd Csörget Zoltánt, a biztosítási osztály kiemelt főreferensét, valamint egy másik beosztottat. Az érintettek közül a BRFK tájékoztatása szerint hárman fegyelmi eljárás alatt is állnak a testületnél.

A Hvg.hu úgy tudja, ellenőrzik azt is, hogy a három vezető feladatköréhez tartozó, különböző rendezvények biztosításával kapcsolatos szerződésekkel minden rendben volt-e; valamint megnézhetik azt is, hogy a felmentettek vagy beosztottaik trükközhettek-e túlméretezett szállítmányok közlekedésének engedélyeztetésével. Ezeknek a járműveknek ugyanis a nagy teher miatt nem mindenhová lehet behajtaniuk, illetve a szállítmányok közlekedését engedélyeztetni kell a rendőrségen.