Megtalálták az ellopott Szinyei-képet is

Vágólapra másolva!
A hetvenmillió forint értékű Vadregényes táj című képet egy pesterzsébeti lakásban találták meg a rendőrök. Továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott képet, Kádár Béla festményét.
Vágólapra másolva!

Újabb nagy értékű festményt találtak meg a BRFK nyomozói az I. kerületből ellopott képek közül - közölte a rendőrség a honlapján. A BRFK közleménye szerint hétfő délután Budapesten, a XX. kerületi Lajtha László utcában megtalálták az egyik még hiányzó képet, Szinyei Merse Pál körülbelül hetvenmillió forint értékű, Vadregényes táj című festményét. A nyomozók továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott képet, Kádár Béla alkotását.

A BRFK hétfőn közölte, hogy egy józsefvárosi lakásban befalazva találták meg azt a mintegy negyedmilliárd forintot érő Csontváry-festményt, amelyet több más, tízmilliókat értő alkotással együtt márciusban loptak el egy budai lakásból. Fülöp Valter ezredes azt mondta: a már több betöréses lopást és más bűncselekményeket is elkövető két budapesti férfi március 15-én a teraszajtót felfeszítve tört be az I. kerületi, Orom utcai lakásba, amelynek falairól több festményt leemelt. A lakásból összesen 480 millió forint értékben loptak el különböző tárgyakat.

A főkapitány-helyettes azt mondta: a tolvajok nem voltak tudatában annak, hogy milyen értékes műveket vittek el, erről csak a médiából értesültek, ezért nem is merték értékesíteni, inkább elrejtették az alkotásokat. A legdrágább képet, Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festményét az egyik elkövető apósának VIII. kerületi, Szigony utcai lakásában, a szekrény mögött befalazták, míg a többi képet lakásukon, fóliába csavarva rejtegették.