Vágólapra másolva!
Továbbra is jelentős előnnyel vezetnek a többi parlamenti erő előtt a kormányzó pártok, derült ki a Tárki áprilisi felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy a pártok támogatottsága alapvetően megegyezik az év eleji állapottal, a Jobbik népszerűsége azonban az elmúlt bő félévben kis lépésekben csökkenni látszik.
Vágólapra másolva!

"Az ezer fő megkérdezésén alapuló kutatásnál áprilisban nagyon hasonló eredményeket találunk, mint amilyeneket az év elején figyelhettünk meg" - értékelte áprilisi felmérését a Tárki. A közvélemény-kutatás szerint az elmúlt hónapokban némi ingadozás mellett a FIDESZ-KDNP és az MSZP szinten maradt, a Jobbik támogatottsága viszont átmeneti növekedés után az elmúlt évi szintre csökkent. A kis pártok támogatottsága ugyanakkor enyhén nőtt.

A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül áprilisban 21 százalék, a szocialista párté pedig 13. A pártszimpátia tekintetében bizonytalanok vagy titkolózók aránya lényegében változatlan: 45 százalék. A pártválasztók körében a FIDESZ-KDNP támogatottsága 39, az MSZP-é 25 százalék.

A Jobbik a teljes népességen belül kilenc, a pártválasztók körében pedig 16 százalékon áll, míg az LMP esetében ezek az arányok öt, illetve tíz százalékot tesznek ki. A Tárki szerint áprilisban a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség három, a pártválasztók hat százaléka voksolna.