Pénzbüntetés a megbilincselt embert verő rendőröknek

Vágólapra másolva!
Jogerősen is elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a két tamási rendőrt, aki 2010 októberében közúti ellenőrzésen bántalmazott egy pincehelyi férfit. Az egyik rendőrt próbára bocsátotta, a másikra korábban kiszabott pénzbüntetést helyben hagyta.
Vágólapra másolva!

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Szekszárdi Törvényszék döntését, és Adrián Pétert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásban, Papp Zsoltot pedig könnyű testi sértésben is bűnösnek mondta ki.

A vádlottakat első fokon 375 ezer, illetve 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották, de mivel Adrián Péter nem tettesként, hanem bűnsegédként vett részt a bántalmazásban, az ítélőtábla a korábbi határozatot megváltoztatva próbára bocsátotta őt.

A két körzeti megbízott 2010. október 23-án Meggyespusztánál állította meg a sértettet, aki szidalmazta őket, ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért földre fektették, megbilincselték, és Papp Zsolt gumibottal több ütést mért rá.

A rendőrökben azért merült fel a férfi ellenőrzésének és az autó átvizsgálásának szükségessége, mert a sértett többször volt büntetve, és ki akarták zárni annak a lehetőségét, hogy a járművel esetleg lopott tárgyakat szállít. A rendőrök az intézkedést azzal magyarázták, hogy a férfi nem tett eleget felszólításuknak.

Az ügyben korábban eljáró Szekszárdi Törvényszék ítélete szerint bebizonyosodott, hogy a másodrendű vádlott a földön fekvő férfit ütötte meg, ami kimeríti a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás tényállását, ugyanakkor a sértett valóban ellenszegült a rendőri intézkedésnek.

A büntetőeljárás megindulása után a Nagykónyiban szolgáló körzeti megbízottak mellett a tamási kistérség több polgármestere is kiállt; Nagykónyiban, Értényben és Koppányszántón több mint négyszázan aláírásukkal biztosították támogatásukról a két rendőrt.